Belföld

Öt évet is kaphat a hamis bombariadóért

A férfi miatt ki kellett egy budapesti bevásárlóközpontot.

A 27 éves férfi a segélyhívón és az üzletközpont telefonszámán is azzal fenyegetett, hogy az épületben elhelyezett bomba hamarosan robbanni fog. A valótlan bejelentés miatt több ezer embert kellett kiküldeni az épületből.

Mint korábban megírtuk, a férfi május 25-én délelőtt, a 112-es segélyhívón azt a valótlan bejelentést tette, hogy egy X. kerületi üzletközpontban bombát helyezett el, ami mintegy két óra múlva robbanni fog. A vádlott fenyegetését az üzletközpont telefonszámán is megismételte.

A bejelentés alapján a rendőrök az üzletközpontot kiürítették, legalább 3500 vásárlónak és 200 alkalmazottnak kellett távoznia. A bombával fenyegető férfit – gyors azonosítását követően – rövid időn belül, a bevásárlóközpont közelében elfogták a rendőrök.

Az ügyészség a vádlottal szemben a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vád szerinti bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik