Belföld

Virágcsokorral ment a barátnőjéhez, de más férfi feküdt az ágyban – igencsak pipa lett

virág (illat, szagol)
virág (illat, szagol)

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat egy 43 éves férfival szemben, aki szétverte a barátnője kocsiját, mert más férfit talált az ágyban.

A vádirat szerint a férfi idén tavasszal ismerkedett meg a sértettel, akivel rövid ideig párkapcsolatban állt. A nő június közepén közölte a férfival, hogy szakítani kíván vele, és megkérte, hogy a férfi otthonában lévő holmijait vigye el a várpalotai lakására.

A vádlott másnap reggel egy csokor virággal és a holmikkal érkezett meg a lakásba, ahol azonban az ágyban alvó barátnője mellett egy idegen férfit is talált. A vádlott ezen annyira feldühödött, hogy hozzávágta a virágcsokrot, majd kiment és nekiesett a ház előtt parkoló kocsijának.

Letörte a visszapillantó tükröt, az ablaktörlőit letörte, és kárt tett az autó fényezésében is. A dühös férfi 191 ezer forintos kárt okozott a nőnek, de ezt később megtérítette.

Az ügyészség próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik