Bőven elférnének még pedagógusok a természettudományi tantárgyak oktatásában – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az elnök elmondta, változó a tanárlétszám a különböző tantárgyi területeken, az olasz nyelv oktatásában például többen vannak, mint amennyire szükség van.
Gondok azokon a kistelepüléseken vannak, ahol az iskola létszáma is nagyon alacsony. Azért is nehéz ezekre a településekre pedagógust találni, mert főállású tanárra szinte nincs is szükség – tette hozzá.
Hajnal Gabriella a Magyar Hírlap csütörtöki számában még úgy nyilatkozott, hogy nincs országos pedagógushiány. Pedig nemrég arról írtunk, hogy igenis van, nem is kicsi:
Kiemelt kép: Bruzák Noémi / MTI