Belföld

Polónyi István: közös bűn, ha az állam beszüntet egy szakot

Bűbájos Micimackóknak nevezte a rektorokat az oktatáskutató.

A Klubrádióban Polónyi István azt mondta, mindenkinek megvan a a maga kis bűne abban, ha az állam beszüntet egy szakot, legutóbb a gendert. 1993-ban, a felsőoktatási törvénnyel a politika  egy példamutatóan autonóm rendszert teremtett.

Az intézmények az állammal partneri viszonyban álltak, 1996-ig. Ezt követően fokozatosan visszanyesték az egyetemek jogait, majd jöttek a kancellárok és lényegében megszűnt a rektorok hatalma.

Bűbájos Micimackók lettek, és csupán egyetlen dolguk akadt: hogy jóban legyenek a hatalommal.

Minden komolyabb döntést kancellár hoz, az állam pedig mára szinte teljesen leépítette az autonómiát.

A folyamatban, amit a demokrácia átalakulásával állított párhuzamba, mindenkinek megvan a maga kis bűne.

Ne ugass, alkudj meg csendben!

Az oktatáskutató a genderszakok mostani bezárásának egyik okát a abban látja, hogy a KDNP nem létező párt, amely abból él, hogy bezárat boltokat, szakokat, bebizonyítva, hogy létezik. Szerinte az is biztos, hogy a megszüntetés után indítanak hasonló szakot, ami majd az „igazi értékekről” szól.

A világban elég ritka, hogy egy kormány nem  ösztönzéssel, hanem törvényekkel, tiltással avatkozik a felsőoktatásba. A mai magyar felsőoktatás úgy működik, hogy

ne ugass, hanem próbálj csendben megalkudni!

Az állam gyakorlatilag – gazdasági érdekekre hivatkozva – úgy akar ráadásul mindent megmondani, hogy minden azon múlik, néhány bürokrata, mit tud kiolvasni egy Excel-táblából.

A bezárások miatt azért nem számít komolyabb tiltakozásokra, mert az oktatók kevesen vannak, a hallgatóknak pedig nem fáj az autonómia elvesztése, a tudományos elit pedig a gyámkodás elfogadásáért kapja cserébe a túlélést.

Az orbáni évek alatt az értelmiség a túléléséért küzd, ezzel pedig a maradék ellenállási képességét is elvesztítette.

Az a fajta agresszív politika érvényesül, ami arról szól, hogy bizonyítsuk az erőnket. Viszont ez az egész rendszer úgy működik, hogy egy dolgot nem szabad: botrányt csinálni.

Polónyi István szerint hiányoznak a hősök, az ellenzéki pártok  szétforgácsolódtak, nagyon kevés ember mer nyíltan kiállni a hatalommal szemben, pedig az sokakat érint, hogy a társadalmi mobilitás esélyei csökkennek egy olyan elitista rezsim idején, mint Orbán Viktoré. Egy hátrányos helyzetű gyereknek bekerülni a felsőoktatásba egyre nehezebb, mert a követelmények is egyre magasabbak.

Nem a munkahelynek tanulunk?
Az oktatáskutató szerint nem lehet megállítani a felsőoktatás tömegesedését, ráadásul ez nem is biztos, hogy rossz dolog. És az sem egyértelmű, hogy a munkaerőpiacnak tanulunk-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik