Belföld

Kásler: Mérföldkőhöz ért a kormány az egészségügy fejlesztésében

Július 31-én, kedden jelenik meg a három budapesti centrumkórház tervezésére kiírt pályázat – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, a nyílt közbeszerzési kiírások az új elektronikus közbeszerzési rendszeren belül jelennek meg és bonyolódnak, két lépcsőben. A dokumentációhoz nemcsak tervkoncepciót, hanem már beárazott kiviteli terveket is várnak, így csökkentve minimálisra a költségtúllépést – tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy a kormány az egészségügy szisztematikus fejlesztésének újabb mérföldkövéhez ért, hiszen az elmúlt évek vidéki, 500 milliárd forintból megvalósuló fejlesztései után az elkövetkező években 700 milliárd forintot fordít a főváros és a központi régió egészségügyi fejlesztésére.

Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló beruházások és fejlesztések révén a jövőben három centrumkórház – a dél-budai, a dél-pesti és az észak-pesti – jön létre a fővárosban, és további 25 kórház és 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött korábban a kormány.

A miniszter kifejtette, hogy a centrumkórházak – amelyből egy teljesen új építésű lesz – megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás két részből fog állni. Az első etapban a nyertes pályázóktól az állam – tiszteletdíj fejében – megveszi a pályázatokat, majd ezekből a következő körben kerülhet sor a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra.

A dél-pesti centrumkórházról szólva a miniszter elmondta, a korábban a Szent István és a Szent László Kórházak egyesüléséből létrejött intézmény jelenleg igen rossz körülmények között dolgozik, így az intézményt megfelelő, 21. századi színvonalra kívánják fejleszteni.  Kifejtette: ennél a kórháznál 190 ezer négyzetméter megépítéséről, átépítéséről van szó, és

az intézmény a tervek szerint a sürgősségi betegellátás egyik vezető központja lesz.   Jelezte, hogy a dél-pesti centrum a jövőben szorosan együttműködik több országos intézettel, így az Országos Traumatológiai és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel. Ezen kívül a dél-pesti centrumkórházzal szorosan, de attól függetlenül gyógyít továbbra is a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is.

A tervpályázat célja és feladata, hogy a mostani, korszerűtlen pavilon rendszerű elhelyezkedést megszüntetve egy korszerű intézmény jöjjön létre a Szent István Kórház helyén.

Az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi beruházása

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a dél-budai centrumkórház egy új, zöldmezős beruházásként valósul meg a XI. kerületi Dobogón. Mint mondta, ez a beruházás az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi beruházását jelenti, és a legmagasabb színvonalat fogja képviselni mind orvostechnológiában, mind az informatika területén. A tervek szerint a betegek egyágyas kórtermekben gyógyulnak majd, a papír alapú kórlapok helyett digitális eszközökön vezetik a betegadatokat, mentőállomás kap helyet, valamint két mentőhelikopter leszállására alkalmas úgynevezett heliportot is kialakítanak majd.

VIP-ellátást kap minden beteg Budapest szuperkórházában
Internet is lesz, és monitor az egyágyas kórtermekben. Nem lesz orvoshiány és várakozás - ígéri a miniszterelnöki megbízott.

Gulyás Gergely szerint a dél-budai, budai kerületek, illetve az agglomeráció kórházi ellátottsága elmarad a többi kerületétől, ezért merült fel egy új kórház építésének ötlete.

Az új gyógyító intézmény a tervek szerint öt év múlva nyitja meg kapuit, és 1,2 millió ember ellátásáért felel majd. A kórházban dolgozók részére nővérszálló épül majd, ezen kívül egy bölcsőde és egy óvoda is helyet kap.

Bővítik a Honvédkórház sürgősségi osztályát

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára az észak-pesti centrumkórház megújításáról beszélt. Mint mondta, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) jelenlegi két telephelyéből egy lesz, a Podmaniczky úti telephelyet integrálják. Az EBP-n belül a kórház fejlesztésére 9,3 milliárd forint jut, amiből megszüntetik a Róbert Károly körúti telephelyen a pavilonos rendszert és kiürítik a Podmaniczky utcai telephelyet.

A két telephely összevonásával egy 1500 ágyas kórház jön létre – mondta az államtitkár, aki kiemelte, hogy bővítik a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumát. Szabó István erről azt mondta, jelenleg a centrum kapacitása naponta 60-80 beteg ellátását teszi lehetővé, azonban ezt az infrastruktúrát már jelentősen “kinőtték.” Az átalakítás nyomán 250 sürgős ellátásra szoruló beteget fognak tudni ellátni naponta – emelte ki.

A budapesti és Pest megyei egészségügyi fejlesztéseket összefogó EBP-re a kormány 2017-ben 40 milliárd forintot fordított, ebből 21,7 milliárdot orvostechnikai eszközök beszerzésére, 18,3 milliárdot pedig az építészeti tervezés megkezdésére.

A jövő évi költségvetésben további 41,9 milliárd forint tervez a kormány az EBP fejlesztéseire fordítani.

Sürgősségi: a szőnyeg alá söprés csak ront a helyzeten
Elég nagy gáz van – ezt Zacher Gábor mondta két évvel ezelőtt a sürgősségi ellátásról. Azóta csak romlott a helyzet. Megpróbáltunk utánajárni, miért.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik