Belföld

100 millióért vennék le a nyomkövetőt Gyárfásról

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 19. 05:56

Óvadékot ajánlott fel a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsított médiavállalkozó.

100 millió forintért kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ha a bíróság döntése jogerős lesz. Az állami tévé Híradója szerint ennyi óvadékot Magyarországon még soha senki nem fizetett, de  Gyárfás Tamás elérkezettnek látta az időt, hogy a bíróság enyhítsen a számára előírt fogvatartási szabályokon.

Óvadékot ajánlott fel, amit a bíróság elfogadott, az összeget pedig 100 millió forintban határozta meg.

Ha Gyárfás Tamás befizeti a pénzt, lekerül róla a nyomkövető, akár külföldre is utazhat. Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a részletekről lapunknak azt mondta, hogy indítványukra,

a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a terhelttel szemben korábban elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat az új Büntetőeljárás hatályba lépésére figyelemmel felülvizsgálta, és a kényszerintézkedést bűnügyi felügyeletként fenntartotta, négy hónappal, 2018. november 11-ig meghosszabbította.

Ugyanakkor elfogadta a gyanúsított védője által előterjesztett indítványt és úgy ítélte meg, óvadék mellett enyhíthetőek a bűnügyi felügyelet szabályai.

A bíróság az óvadék összegét 100 millió forintban állapította meg azzal, hogy a döntés jogerőre emelkedése, majd az összeg tényleges befizetése után a gyanúsított egyedüli kötelezettsége, hogy havonta kétszer köteles jelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon. Az óvadék letétele esetén tehát a konkrét esetben az enyhébb szabályok abban állnak, hogy a korábbiakhoz képest nem lenne nyomkövető technikai eszköz, és nem kellene külön engedély Budapest területének elhagyásához sem, a heti egy helyett havi két jelentkezési kötelezettség lenne

– tette hozzá Bagoly Bettina, aki szerint

az ügyben a megalapozott gyanú továbbra is fennáll.

A Fővárosi Főügyészség szerint a kényszerintézkedés korábbi elrendelésekor már figyelembe vett körülmények az azóta eltelt időben sem változtak, így a magatartási szabályok enyhítése még óvadék alkalmazása mellett sem indokolt.

Gyárfás után újabb gyanúsítottak lehetnek
Időzített lehetett az elfogása. Újabb főrendőr tálalt ki.

Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat. 

A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz. (mti/24.hu)

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Magyar Idők: a Gyárfás-ügy mellékszál, gigantikus botrány jöhet
A kormánylap szerint az igazi bomba fél év múlva robbanhat.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf/24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.