Belföld

Az elmegyógyintézetből visszavitték a börtönbe a sólyi kislány gyilkosát

Másfél  hét után visszavitték az elmegyógyintézetből a veszprémi börtönbe a súlyi nyolcéves kislány gyilkosát – tudta meg a 24.hu. A 16 éves fiút azért kellett bevinni az IMIE-be, mert a korábbi öngyilkossági kísérlete után is mindenképp végezni akart magával. Az ilyenkor szokásos protokoll szerint F. Ferencnek kamerával lesik most minden mozdulatát, nehogy kárt tudjon tenni magában.

Mint arról beszámoltunk már korábban is pszichológus kezelte a börtönben a 16 éves fiatalembert, aki brutális kegyetlenséggel kivégezte a nyolcéves Adriennt. F. Ferenc a nyomozóknak tett beismerő vallomásában azt mondta, hogy szándékosan csalta el a kislányt a patakhoz, mielőtt végzett vele.

A hajmáskéri fiatalember képtelen volt elviselni a bezártságot, ezért egy lepedőt kötött az ágya rácsához, és megpróbálta felakasztani magát.

Mivel a sólyi gyilkos továbbra sem állt el azon szándékától, hogy végezzen magával, ezért átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Az állapota javult, ezért tegnap este óta már ismét a rácsok mögött tölti az előzetes letartóztatását.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik