Belföld

Összeroppant a börtönben a 8 éves sólyi kislány gyilkosa

Pszichológus kezeli a börtönben azt a 16 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutális kegyetlenséggel kivégezte a nyolcéves Adriennt. F. Ferenc a nyomozóknak tett beismerő vallomásában azt mondta, hogy szándékosan csalta el a kislányt a patakhoz, mielőtt végzett vele. Az előzetesbe tett fiú állítólag azt mondta korábban, hogy szeretné kipróbálni, milyen érzés embert ölni. Most a széltől is óvják a börtönben.

Magánzárkában van, és kamerával lesik minden mozdulatát, hogy nehogy kárt tudjon tenni magában. Nem igazán bírja elviselni az egyedüllétet és a magányt. Tudatosult benne, hogy mit tett, mert nagyon megzuhant. Jelenleg pszichológus foglalkozik vele. Annyit lehet tudni még róla, hogy van tévéje, és az ételt sem tagadta meg

–  mondta lapunknak börtönberkekben jártas informátorunk.

Mostanra végre az is kiderült, hogy jutottak el F. Ferenchez a nyomozók, és mit mondott nekik a fiú a beismerő vallomása során. A hajmáskéri kamasz szándékosan csalta el a patakhoz a kislányt.

Több mint 100 fő kereste a kislányt. Helikoptert is kértünk, valamint nyomkövető kamerákkal pásztáztuk át a környéket. Ezzel párhuzamosan a kollégáim adatgyűjtésbe kezdtek és feltérképezték a kislány ismeretségi valamint baráti körét. Kiderült, hogy egy társasággal rendszeresen játszott a futballpályán, így jött képbe a 16 éves fiú is. A közeli patakparton, a gyermek lakcímétől fél kilométerre találtunk fél pár cipőt. A lábbeliről megállapítottuk, hogy azt az eltűnése előtt viselte a kislány. Követtük a patak medrét, majd körülbelül egy kilométerrel arrébb rendkívül szomorú látvánnyal kellett szembesülnünk. A gyermek a patak szélén feküdt holtan, sérülések voltak a fején

–mondta a Zsaru magazinnak Baráth Attila, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője.

Több százan kísérték utolsó útjára a meggyilkolt sólyi kislányt
A gyilkosság óta bekamerázták a települést.

A falubeliek elmondása szerint a 8 éves sólyi kislány kezei hátra voltak kötözve, és egy hurok volt a nyakában, amikor megtalálták a meztelenre vetkőztetett holttestét a Királyszentistván mellett lévő patakmederben. A helyiek sokáig attól tartottak, hogy a férfi meg is erőszakolta a kislányt, de a rendőrség arról tájékoztatta lapunkat, hogy nem történt szexuális erőszak. Kiderült, hogy a kislány halálának közvetlen oka fulladás volt.

Boncoláskor a halál okaként vízbe fulladást állapított meg az orvos. Még a holttest megtalálása előtt eljutottunk a fiúhoz, mert valószínűsítettük, hogy köze van az eltűnéshez, ezért később elő is állítottuk. A május 19-i kihallgatáson már beszélt a bántalmazás módszeréről és eszközéről. Eközben a szemlebizottságok három különböző helyen gyűjtötték a bizonyítékokat. A fiú elmondta, hogy a kislánnyal kettesben volt, ő csalta el a patakhoz. A helyszíni kihallgatáskor részletesen megmutatta, milyen gyalázatos tettre ragadtatta magát

– tette hozzá a bűnügyi osztályvezető.

F. Ferenc édesanyja a történtek ellenére is kitart a fia mellett. Informátorunktól megtudtuk, hogy tartja az előzetesben lévő fiával a kapcsolatot. Ahogy arról korábban beszámoltunk az asszony közterület karbantartóként dolgozik a hajmáskéri önkormányzatnál. Mivel a férje nem dolgozik, és nem is nagyon akar, ezért a család abból él, amit ő keres. A nő szabadságot kért a szörnyűség után, hogy rendezni tudja a magánéleti nehézségeit. Úgy tűnik, hogy mostanra sikerült megoldania.

Dolgozik, felvette a munkát. De ennél többet nem szeretnék ezzel kapcsolatban mondani

– mondta megkeresésünkre Köbli Miklós, Hajmáskér polgármestere.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.