Belföld

Elmegyógyintézetbe vitték a sólyi kislány gyilkosát

Bevitték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) a sólyi kislány gyilkosát. A 24.hu értesülései szerint a 16 éves fiút azért vitték be az IMIE-be, mert mindenképp végezni akar magával.

Mint arról korábban beszámoltunk pszichológus kezelte a börtönben a 16 éves fiatalembert, aki brutális kegyetlenséggel kivégezte a nyolcéves Adriennt. F. Ferenc a nyomozóknak tett beismerő vallomásában azt mondta, hogy szándékosan csalta el a kislányt a patakhoz, mielőtt végzett vele.

A hajmáskéri fiatalember képtelen volt elviselni a bezártságot, ezért a múlt héten egy lepedőt kötött az ágya rácsához, és megpróbálta felakasztani magát.

Mivel a sólyi gyilkos továbbra sem állt el azon szándékától, hogy végezzen magával, ezért átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Úgy tudjuk, hogy a fiatal gyilkos gyógyszeres kezelést kap, és egyelőre megjósolhatatlan, hogy mennyi ideig fogják bent tartani.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik