Belföld

Álrendőrök tartottak ál-házkutatást, hogy ellophassanak hárommillió forintnyi marihuánát

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színlelve akarták elvinni egy budapesti lakásból az ott lévő több mint hárommillió forint értékű marihuánát.

A police.hu-n megjelent tájékoztatás szerint a 42 éves nagykőrösi H. Zsolt és három budapesti társa, a 27 éves Sz. Tamás, az 50 éves V. József és a szintén 50 éves F. István álrendőrként „házkutatást” tartott 2017. július 11-én kora este Budapest I. kerületében, egy Fő utcai lakásban azzal a céllal, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a Közrendvédelmi Főosztály járőreivel együttműködve ekkor érték tetten az elkövetőket, akik közül három férfit a ház előtt, H. Zsoltot és N. Nikolettet a lakásban fogták el. A rendőrök a házkutatáskor 0,2 kilogramm marihuánát, valamint valutát találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának az autóját, amelyben további 3,6 kilogramm marihuánát találtak egy sporttáskában. A nyomozók az álrendőröknél és a lakásaikban „Rendőrség Police” feliratú igazolványokat, jelvényeket, bilincset, játék- és gáz-riasztó fegyvert találtak. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, aminek az emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a korábban lefoglalt marihuánát termesztették.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a négy férfi ellen csalás és kábítószer birtoklása miatt, míg a 33 éves budapesti N. Nikolett ellen kábítószer birtoklása miatt folytattak eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik