Belföld

Mesterséges kómában tartják a rendőri intézkedés során megsérült békési férfit

Továbbra is mesterséges kómában tartják a békéscsabai kórházban azt a 30 éves békési férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy rendőri intézkedés során, hogy újra kellett éleszteni. Makula István húga és édesanyja szerint a rendőrök bántalmazták a férfit, ezért feljelentést tettek az ügyészségen.

A rendőrök szerint viszont nem rendőri túlkapás történt: szerintük a fiatalember önkívületi állapotban őrjöngött – acetonba áztatott dohányt szívott –, aközben sérült meg. A férfi azóta is a békéscsabai kórház intenzív osztályán fekszik. Nővére lapunknak azt mondta, hogy továbbra is nagyon súlyos a bátyja állapota.

Még mindig mesterséges kómában van. Lehet, hogy soha többé nem is tudok már beszélni vele

– mondta Renáta.

A fiatalasszony aggodalma érthető. Állítása szerint korábban azt ígérték ugyanis nekik a kórházban, hogy 48 órán belül felébresztik a testvérét.

Annyira szétrúgták mind a két veséjét, hogy vesedialízisre tették. Kérdeztük az orvosokat, hogy mi a helyzet, de túl sok konkrétumot nem mondanak. Az egyik azt mondja, hogy stabil az állapota, a másik pedig azt, hogy mind a két veséje teljesen tönkre ment.

Megkerestük a békéscsabai kórház főigazgatóját, Dr. Becsei Lászlót, hogy tényleg annyira aggasztó-e a férfi állapota, ahogyan a családja állítja, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik