Belföld

Lekapcsolták a kamu adományokra gyűjtő románokat a Nyugatiban

A belvárosi rendőrök elfogtak három román állampolgárt, akik adománygyűjtésre hivatkozva több embertől pénzt csaltak ki. A nyomozás adatai szerint két nő járókelőket szólított le 2018. július 2-án délután Budapest V. kerületében, a Nyugati téren azzal az indokkal, hogy ők fogyatékkal élők részére gyűjtenek adományokat.

Amikor a rendőrök igazoltatták őket, kiderült, hogy a 33 éves és a 32 éves román állampolgár magukat siketnémának kiadva, egy fiktív aláírásgyűjtő papírra hivatkozva próbált meg pénzt szerezni az arra sétálóktól.

Ugyanezen a napon, 20 óra 10 perckor egy járókelő kért segítséget a rendőröktől a Váci utcában. Elmondta, hogy felismert egy férfit, aki már régóta aláírásokat és pénzt gyűjt egy kitalált alapítvány részére. A járőrök intézkedés alá vonták a 27 éves román állampolgárt, akinél készpénzt, többféle valutát, illetve a fiktív alapítvány adománygyűjtő papírját is megtalálták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói két nőt és egy férfit ​gyanúsítottként hallgattak ki csalás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik