Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat.
A miniszter úgy fogalmazott, a megelőzés már akkor elkezdődik, amikor az édesanya áldott állapotba kerül, aztán folytatódik a bölcsődében, az óvodában és az iskolában is. Olyan szemléletet és környezetet szeretnének kialakítani, amely az egészséges életmódot természetessé teszi – emelte ki.
Közölte, az öt nemzeti program mellett dolgoznak az alap- és a sürgősségi ellátás fejlesztésén, valamint már elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó tervezet.
A részletekről azt mondta, minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, és gondoskodik arról, hogy a megelőzés szabályait betartsák.
Kásler Miklós a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az 1993-ban indult és azóta Európában mintaértékűvé vált nemzeti rákkontrollprogram adta a gondolatot, hogy minden lényeges betegségcsoportban kialakítsanak egy nemzeti programot.
A kórházi fertőzések kapcsán a miniszter jelezte, Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési szisztémát szeretnének kialakítani. Az erről szóló miniszteri rendelet nemsokára megjelenik.
(MTI, kiemelt kép: Bielik István / 24.hu)