Belföld

Kásler: Távolról sincs az egészségügy és az oktatás olyan rossz állapotban, mint amilyen kritikát kap

Kásler Miklós szerint az egészségügyben a probléma összetett, bonyolult, és évtizedek óta nem sikerült megoldani- derül ki az EMMI új vezetőjének Figyelőben megjelent interjújából. Szerinte nem történt akkor váltás a tárcánál, mit amiről az ellenzéki média írt, csak az új feladatokhoz megkeresték az új embereket. A legfontosabbnak azt tartja, hogy meglegyen a struktúra, utána lehet a pontos tevékenységekhez rendelni a forrásokat.

A miniszter az oktatásról és az egészségügyről is azt gondolja, hogy

távolról sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen súlyú és szintű kritikát kap.

Hozzátette, más országokban is bírálatok kereszttüzében áll ez a két terület.

A támogatási szisztémáról elmondta:

Nem szerencsés a mostani finanszírozási rendszer szerkezete, hiszen több mint 20 éves struktúráról beszélünk. Közben az orvostudomány elrohant mellettünk, ezért nyilván ezen a támogatási szisztémán is változtatnunk kell.

Az interjúban kiemelte még a betegségek megelőzésének fontosságát.

Oktatás

Az új Nemzeti Alaptantervről már egyeztetett a minisztérium szakmai vezetőivel, a cél, hogy a 2019/20-as tanév már az új NAT alapján induljon el. Újragondolják a kötelező olvasmányok listáját is, a kilencosztályos általános iskola bevezetéséről viszont még nem született döntés.

Mindenki lépik egyet

– idézte Deák Ferencet, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy a szociális területen mit szükséges elérniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik