Belföld

Jogvédők: Bilincsben vitték el a fizetős játszótérről nyilatkozó politikust

A Népszavának nyilatkozó Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke szerint bilincsben vitték el a rendőrök Lendvai Zsolt hajdúhadházi roma politikust.

Glonczi László és egy munkatársa kedden Lendvaival találkoztak, annál a játszótérnél, amely több mint 100 millió forintból épült Hajdúhadházán. A játszótér elvileg azt a célt szolgálta volna, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák, de a közösségi teret fizetőssé tették.

Az önkormányzat szerint csak regisztrálni kell, Lendvai szerint azonban ötszáz forintot is ki kell fizetni. A politikus éppen erről nyilatkozott a helyszínen, amikor megjelent egy alkalmazott és felszólította Glonczit, hogy törölje a videofelvételeket, arra hivatkozva, hogy a játszótér magánterület.

Az alkalmazott kihívta a közterületeseket, de mivel Glonczi továbbra se törölte a felvételt, értesítették a rendőrséget is. A kiérkező rendőrök Glonczi szerint bilincsben vitték be Lendvai Zsoltot a hajdúhadházi kapitányságra.

A jogvédők a játszótér ügyében a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez fordult, de az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Kiemelt képünk illusztráció, MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik