Közélet

Sorosbérencek lázítják a helyi cigányságot a hajdúhadházi polgármester szerint

Visszafizettethetik az uniós támogatást az önkormányzattal, ha kiderül, hogy jogtalanul szednek pénzt a hátrányos helyzetűeknek épített játszótéren.

Visszafizettethetik az uniós támogatást a hajdúhadházi önkormányzattal, ha kiderül, hogy jogtalanul szednek belépőt az esélyegyenlőségi céllal épült szabadidős komplexum használatáért – írja a Népszava.

A múlt héten a lap számolt be arról, hogy épp azok nem tudják használni a létesítményt, akikre hivatkozva a támogatást elnyerték. Ugyanis naponta 500 forintot kérnek a játszótér és a sportpályák használatáért.

Belépőt szednek a hátrányos helyzetűeknek épült játszótéren
Épp azokat zárják ki a lehetőségből, akikre hivatkozva megnyerték az uniós támogatást – mondta egy hajdúhadházi.

A cikk után az önkormányzat azt közölte, hogy a játszótér használata regisztrációval ingyenes a hajdúhadházi lakosok számára, a sportpályákat pedig civil szervezetek kötelékében sportoló gyerekek és felnőttek ingyen használhatják a Hajdúvitéz Nonprofit Kft.-vel köthető együttműködési megállapodás keretében. Emellett évi 7500 forintért családi bérlet váltható, amely két szülő és két gyerek számára teszi lehetővé a komplexum használatát. A helyiek viszont most hallanak először ezekről a lehetőségekről – szerintük az önkormányzat a kínos ügy kipattanása után találta ki ezeket.

A Hajdúhadházi Fiatalok nevű csoport közösségszervezője, Kovács Annamária drámapedagógus azt mondta: az egyesületi tagság is csak kibúvó, hogy jogilag ne lehessen felelősségre vonni az üzemeltetőt. Kifejtette: Hajdúhadházon már a művelődési ház is fizetős, a közművelődési funkciókkal bíró köztereket is átvette a Hajdúvitéz Kft., az informális közösségeknek, ifjúsági kluboknak így nagyon nehéz elérhető, nyitott tereket találni.

Az ifjúságsegítő szakember szerint a világ minden táján meg tudják oldani, hogy olyan fiatalok is bemehessenek a játszótérre, akiktől tart az üzemeltető. A nehezen kezelhető, nehéz sorsú fiatalokat is be lehet vonni és érdekeltté tenni, hogy örömmel használják a lehetőségeket, itt viszont rájuk fogják, hogy tönkreteszik a játszóteret – mondta.

Csáfordi Dénes polgármester azt közölte, hogy három másik játszótér továbbra is ingyenesen használható, a szederjesi sportközpontban pedig megvan az ingyenes használat feltétele. Szerinte annyi történik, hogy a „sorosbérencek” Hajdúhadházon is elkezdték áldásos tevékenységüket, fizetett emberek lázítják a helyi cigányságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik