Belföld

A kormány törvényben védené a magánéletet

A magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot nyújtott be Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek.

Az otthon nyugalma a múlt héten megszavazott hetedik alkotmánymódosításban kapott jogi védelmet. Az alaptörvény szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.

Erre figyelemmel nyújtott be törvényjavaslatot a kormány a parlamentnek. Az előterjesztés kimondja:

az állam tiszteletben tartja és védi az egyén magán- és családi életét, otthonát és a kapcsolattartását, a magánélet joga pedig a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog része.

A magánélet jogát csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a magánélethez való jog lényeges tartalmának és az emberi méltóságnak a tiszteletben tartásával lehet korlátozni. E jog lényege, hogy az egyén akarata ellenére mások ne sérthessék meg – rögzíti az indítvány.

A magánélethez való jog védelmének részletes szabályait külön törvények, különösen a polgári törvénykönyv (Ptk.), a büntető törvénykönyv (Btk.) és az információs önrendelkezésről szóló törvény rendezik – tartalmazza a javaslat.

Az előterjesztés arra is kitér, hogy a közéleti szereplő magán- és családi életét, valamint otthonát a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a közéleti szereplőnek nem minősülő személlyel azonos védelem illeti meg.Azt is törvénybe foglalnák, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődést biztosító magán- és családi életre, otthonra és kapcsolattartásra, ennek tiszteletben tartása pedig mindenkinek kötelessége.

A magánélet tiszteletben tartásához való jog része különösen a névviseléshez jog, a személyes adatok, a magántitok, a képmás és hangfelvétel, a becsület és a jó hírnév védelme – rögzítik.

Orbán a törvényeket érő támadásokra: Hajrá, sok sikert kívánunk ehhez
A kormány és a parlament fel van szerszámozva, mondta a miniszterelnök.

Az indítvány deklarálja továbbá: mindenkinek joga van arra, hogy családi életét mint a magánélet közegét fokozott védelem illesse meg. A családi élet tiszteletben tartásához való jog az egyént és családtagját együtt illeti meg, és sérelmét jelenti különösen mások családi életének jogosulatlan megsértése, zavarása vagy jogosulatlan beavatkozás mások családi életébe.

Az otthon tiszteletben tartására vonatkozó joggal kapcsolatban a jogszabály azt írná elő, hogy mindenkinek joga van az otthona nyugalmához, ennek sérelmét pedig különösen mások otthonába való jogosulatlan behatolás vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon történő jogosulatlan beavatkozás jelenti. Akit ebben a jogában megsértenek, az birtokvédelmi, szomszédjogi, tulajdonvédelmi igényeket is érvényesíthet.

A törvényjavaslat egy másik paragrafusa a kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jog részleteit taglalja. Így kimondanák: a magánközlések, az élőszóban, telefonbeszélgetés, hagyományos vagy elektronikus levelezés során vagy egyéb kommunikációs eszközök segítségével átadott magánjellegű információk a kapcsolattartás tiszteletben tartásához fűződő jog védelme alá tartoznak. Az egyént fokozott védelem illeti meg mind a zaklatás hagyományos, mind a zaklatás valamennyi internetes formájával szemben. A kapcsolattartás tiszteletben tartásához fűződő jog kiterjed a magánkommunikáció bármely módon történő megfigyelésével szembeni védelemre is.

Akit a magánélethez való jogában megsértenek, követelheti egyebek mellett a jogsértés bírósági megállapítását, a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől, a megelőző állapot helyreállítását, valamint azt is, hogy a jogsértő adjon elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot. Emellett pedig sérelemdíj, valamint kártérítés is követelhető.A törvényjavaslat átírná a Ptk. közéleti szereplő személyiségi jogának védelmére vonatkozó részét, amely ezentúl úgy szólna: a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.

A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik