Közélet

Orbán a törvényeket érő támadásokra: Hajrá, sok sikert kívánunk ehhez

Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll, fel vagyunk szerszámozva - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő megjegyezte ugyanakkor, a migrációtól függetlenül szükség van egy jól felszerelt hadseregre is – folyik is ennek felépítése -, mert ha ma Magyarország egy fegyveres fenyegetéssel nézne szembe, a hadsereg csak korlátozottan lenne képes ennek elhárítására.

Szeretnénk, ha a magyar emberek biztonsága nemcsak rendőri, határvédelmi, hanem katonai természetű is lenne

– fogalmazott.

Legyen a víz tiszta a pohárban

A szerdán elfogadott alkotmánymódosítást és Stop Soros törvénycsomagot Orbán Viktor szép, kifinomult jogi munkaként jellemezte, és hozzátette, olyan döntésekről van szó, amelyeket a kormánypártok vállaltak a választási kampányban.

Az alaptörvény-módosítás kimondja Magyarország nemzeti szuverenitásának törhetetlenségét, megfogalmazza az ország alkotmányos identitását, a büntető törvénykönyv (Btk.) pedig világossá teszi: az illegális migráció és annak támogatása bűncselekmény – részletezte.

Azt is mondta, nincs azzal baj, ha civil szervezetek politikai befolyást akarnak gyakorolni Magyarországon, de legyen a víz a pohárban tiszta, vagyis ha külföldről kapnak pénzt, vallják be. A nemzetbiztonsági kérdésnek számító migráció területén viszont a kormány nem fogadja el, hogy civil szervezetek befolyásolni akarják a döntéshozókat.

Az alkotmány- és a Btk.-módosításról szólva kiemelte: nagyon nehéz lesz bárkinek is belekötni egy olyan parlamenti döntésbe, amely 80-90 százalékos többséget élvezett az Országgyűlésben. A törvényeket érő támadásokat úgy kommentálta:

hajrá, sok sikert kívánunk ehhez.

Az európai gazdaság lokomotívja

Arról is beszélt, hogy a migrációval kapcsolatban három nagy kérdés van az asztalon Európában:

  • a határvédelem,
  • a már itt lévők jövője,
  • valamint az, hogy ezentúl kiket engedjenek be Európába, illetve hol válogassák szét őket.

A közép-európaiak szerint utóbbinak az EU területén kívül kell megtörténnie – tette hozzá.

Szavai szerint a táborok úgy állnak fel, hogy

vagyunk mi, visegrádiak négyen, most már Ausztriával és Olaszországgal kiegészülve, forr a világ bús tengere közben Németországban, és az északi országokban is késhegyre menő viták zajlanak.

Szó volt a csütörtöki budapesti V4-Ausztria-csúcstalálkozóról is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a V4-szövetség soha nem volt olyan erős, mint most, ráadásul mi vagyunk a lokomotívja az európai gazdaságnak.

A migráció ügyében a V4-ek álláspontja a kezdetektől fogva az, hogy úgy kell segítséget nyújtani másoknak, hogy közben nem tesszük tönkre saját magunkat, és az idő megmutatta: e megközelítés volt indokolt – fejtette ki.

Jogsértésben nem vesznek részt

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Orbán Viktor elmondta: az Európai Bizottság azt találta ki, hogy bár a miniszterelnöki csúcstalálkozó összehívása kizárólag Tusk joga, összehív egy minicsúcsot vasárnapra.

Ezek után jelentkezett be nálunk Donald Tusk

– közölte a kormányfő, úgy értékelve, zavar van az EU intézményrendszerén belül, megbomlott az alkotmányos rendje, és szerinte a pénteki megbeszélésükön ennek helyreállításáról tárgyalnak majd. A vasárnapi minicsúccsal kapcsolatban pedig megerősítette, a V4-ek nem kívánnak részt venni egy ilyen jogsértésben.

Lesz-e elég bölcsesség?

A jövő heti hivatalos EU-csúcson a miniszterelnök szerint nem lehet elkerülni, hogy a központi kérdés a migráció legyen, és szeretné, ha azok a témák kerülnének előtérbe, amelyekben egyetértés van. Ilyen lehet a határvédelem – bár a források elosztását illetően erről is nagy viták vannak -, valamint az, hogy az Európába igyekvők szétválogatása a kontinensen kívül, a Földközi-tenger afrikai oldalán történjen meg – mondta.

A kormányfő rámutatott, Magyarországnak az az érdeke, hogy Európa külső határa ne a magyar-szerb határon, hanem minél délebbre legyen.

A Fidesz Európai Néppárt-tagságával kapcsolatos viták ügyében azt mondta: a viták természetesek, az a kérdés, lesz-e elég bölcsesség, hogy a különbségek ellenére mégis együtt maradjon a pártcsalád, és több közös célt tudjon találni, mint problémát. Magyarország erős néppártban, a pártcsalád egyben tartásában érdekelt – jelentette ki.

Arra a felvetésre, miszerint arról hallani, hogy Angela Merkel német kancellár látogatásra hívta őt, Orbán Viktor úgy reagált: a meghívásokról a meghívónak kell nyilatkoznia. Ez érvényes Németország és a hamarosan esedékes izraeli látogatása esetében is – közölte.

Nagyobb nyugdíjemelés

A jövő évi költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban a miniszterelnök nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az inflációs számok miatt újra kellene-e tervezni a büdzsét. Szerinte ugyanis a magyarországi infláció egyik legerősebb befolyásoló tényezője a nemzetközi olajár, amely ingadozik, a magyar költségvetést pedig nem lehet hozzákötni a nemzetközi olajár változásaihoz. Ilyenkor egy középértéket kell meghatározni az inflációra, és ahhoz kell kötni a büdzsét, ami stabilitást ad – mondta. Külön megjegyezte, hogy a nyugdíjak esetében ha az infláció magasabb, akkor nagyobb lesz – pótlólagosan – a nyugdíjemelés is.

Nemzetközi válságjelek esetében pedig – mint a növekvő kamatok a nemzetközi pénzvilágban, a kibontakozóban lévő kereskedelmi háború és a magas államadósságok – úgy kell költségvetést tervezni, hogy az országvédelmi tartalékot magasabban tervezik, ezért meg is emelték 50 százalékkal.

A vb-favorit

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Argentína felett aratott horvát győzelmet úgy kommentálta, Horvátországnak világbajnoki reményei is lehetnek, ami nagy dolog, hajrá, horvátok.

Megjegyezte, egyébként Perunak szurkolt, de a dél-amerikai együttes kiesett.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik