Belföld

A kastély az új stadion: brüsszeli milliárdokból tataroznak Nádasdladányban

A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. újíthatja fel a nemzeti kastélyprogram egyik darabját, a nádasdladányi Nádasdy kastélyt. A kiskunhalasi társaság 1,6 milliárd forintért vállalta el az uniós pénzből finanszírozott munkát, amelyet eredetileg 1,4 milliárdra becsült a turisztikai fejlesztést célzó programért felelős NÖK Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A Merkbau egyike a viharsebesen növekvő építőipari cégeknek: a mérlege alapján

tavaly 23 milliárd forint árbevételt mutatott ki, csaknem megduplázta a 2016-os teljesítményét. Az adózott eredménye ennél is jobban nőtt: 693 millióról 2 milliárdra. 

Ennyi profitot hozott tulajdonosainak – a tavaly év végi állapot szerint az üzletrészeken Merényi Jakab, Knáb János és Balanyi László osztozott, egyenlő arányban. A Merkbau Kft. a csoport vezető tagja, profiljába építőipari generálkivitelezésen kívül építőanyag kereskedelem és szerszámkereskedelem tartozik.

Eddig nagy állami építkezéseket nem tüntetett fel honlapján a referenciái között, most azonban ebben a kategóriában nagyágyúnak számító céget, a közpénzes tendereken gyakorta nyertes Záév Zrt.-t is maga mögé utasította. A Záév olyan nagy munkák részese, mint például a Puskás Stadion 200 milliárd forint körülire becsült építkezése.

A vállalkozói szerződésnek az épületek, a kastélypark rekonstrukcióján kívül, a parkban található 7800 négyzetméter felületű tó revitalizációja is része. A parkterületből mintegy 65 000 négyzetméteren növényeket kell ültetni, öntözőrendszert kiépíteni. Az eredményhirdetésből nem teljesen világos, hogy a kastélyfelújításból pontosan mit végez majd a Merkbau, de az igen, hogy a szerződés teljesítéséhez alvállalkozókat vesznek igénybe, a bevonásukkal megvalósított részek pedig:

  • farestaurátori munkák teljes körű kivitelezése,
  • kőrestaurátori munkák teljes körű kivitelezése,
  • egyéb resaturátori munkák,
  • kertészeti munkák teljes körű kivitelezése,
  • építőmesteri, szakipari, gépészeti, elektromos munkák részmunkái.

Kiemelt kép: Bodnár Boglárka / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik