Belföld

Féltékenységből szúrt egy fülig szerelmes debreceni férfi

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ellen a debreceni férfi ellen, aki féltékenységből szúrta meg az érzelmeit nem viszonzó szomszédasszonya élettársát.

A vádlott és a sértett hosszabb ideje ismerték egymást, korábban egymás közelében laktak. A vádlott érzelmileg kötődött a sértett élettársához, szeretett volna vele közelebbi kapcsolatba kerülni, ezért őt többször kereste személyesen és telefonon, azonban az asszony mindig elhárította a közeledését.

Tavaly szeptember közepén a vádlott kétszer is megjelent a sértett házánál, be akart jutni, ezért hangosan dörömbölni kezdett a lemezkapun. Első alkalommal csak az asszony volt otthon, aki felszólította a vádlottat, hogy távozzon. A vádlott kora délután ismételten megjelent a ház előtt, és hangosan ütötte a kaput, majd egy idő után magától elindult a közeli tér felé. A házban tartózkodó férfi kiment az utcára, ahol felismerte a vádlottat, utána ment, majd kérdőre vonta.

A vádlott rendkívül idegesen fordult vissza a sértett felé, aki ettől megijedt, és tartva a vádlott bántalmazásától, kezeit a feje elé kapta, ekkor azonban hirtelen az elkövető egy ismeretlen eszközzel a férfi bal oldali mellkasát kétszer megszúrta a hónalj vonalában, majd elszaladt.

A férfit ismerősei kísérték kórházba, ahol kiderült, hogy a szúrt és metszett sérülései a mellüreg megnyílása miatt közvetetten életveszélyes állapotot okoztak.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik