Belföld

Sólyi tragédia: élve dobta a patakba gyilkosa a 8 éves Adriennt

A Bors információi szerint a 16 éves F. Ferenc szexuális szándékkal támadt 8 éves áldozatára, Adriennre. A lap a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva arról ír, hogy a gyermekgyilkosság hátterében féltékenység állhat. F. Ferenc érdeklődését felkeltette a mindössze 8 esztendős Adrienn, a kislány azonban egy másik fiúval szimpatizált, amit a gyilkosa nem tudott megemészteni.

Miután a Séd patakhoz csalta a gyermeket, szexuálisan közeledett hozzá,majd  fejbe vágta egy kővel és deréktól lefelé lemeztelenítette. F. Ferenc elállt szándékától, végül nem erőszakolta meg, inkább a vízbe dobta Ad­riennt.

Amikor a nemi erőszakról kérdeztük a rendőröket, azt mondták, jobb, ha nem tudjuk, hogy pontosan mi történt

— nyilatkozta Adrienn édesapja. A család csütörtökön megkapta a boncolási jegyzőkönyvet, eszerint Adrienn még élt, amikor gyilkosa a Sédbe dobta.

A 16 éves elkövető előzetes letartóztatásban van, F. Ferenc ugyanolyan elbánásban részesül, mint a hasonlóan súlyos bűncselekményeket elkövetői, Szita Bence gyilkosai, a börtönpszichológussal végző P. László, vagyis minden percét monitoron figyelik az őrök.

Így nőtt fel a 8 éves sólyi kislány gyilkosa
Az apja nem dolgozik, az anyja közmunkás, a fiú a polgármester szerint „szellemileg visszamaradott”, osztálytársaival indulatos volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik