Belföld

Ötvenszeresére nőtt a Mészáros-féle Aranykorona Zrt. nyeresége

1,9 milliárd forintos árbevételt produkált 2017-ben a Mészáros Lőrinc idősebb lánya, Mészáros Beatrix által vezetett felcsúti Aranykorona Zrt. – olvasható a friss céges beszámolóban. Ez a 2016-os eredményhez képest 300 millió forintos javulás.

Ennél azonban még nagyobb arányú a növekedés az adózott eredmény terén. Míg 2016-ban 4,6 millió forint, 2017-ben már 211 millió forint volt, azaz az ötvenszeresére emelkedett.

Még egy változás történt: míg tavaly nem fizettek osztalékot, 2018-ban a közgyűlés döntése alapján 20 millió forintot osztanak szét a részvényesek között. Az adózott eredmény az eredménytartalékba kerül.

 

Kiemelt képünkön Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. elnökségi tagja a tűzhelyeket és kandallókat gyártó salgótarjáni cég új üzemcsarnokának alapkőletételén 2018. március 27-én. A kormány a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,8 milliárd forinttal segíti a Wamsler SE beruházását.
Fotó: Komka Péter / MTI

Bemutatjuk Mészáros Lőrinc tízmilliárdokról döntő gyermekeit
A felcsúti gázszerelővel együtt szinte észrevétlen a család második generációja is pozícióba került, Mészáros Lőrinc három gyermeke sorra foglalja el az igazgatói székeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik