Belföld

Agyonverte élettársát, betakarta, bezárta

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 05. 25. 10:01

A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen, aki halálra verte élettársát, betakarta és rázárta a lakást. A vádlott a korábbi fegyházbüntetéséből szabadulva ismerkedett meg a nővel.

Hamarosan összeköltöztek, 2016 októberében Maglódon laktak egy albérletben. Az anyagi problémák és a féltékenység miatt sokszor  vitáztak. Egyik este, amikor a férfi hazaért a munkából, újra heves veszekedés robbant ki.

Szó szót követett, ütlegelni kezdték egymást, a nő késsel hadonászott, megvágta a férfit, aki ekkor olyan erővel ütötte meg a sértettet, hogy a földre zuhant, de még ütötte, rugdosta a nőt. A sértett a súlyos sérülések miatt néhány órán belül meghalt.

A férfi a holttestet feltette az ágyra, letakarta, kitakarított. Megmosakodott, átöltözött, magához vette a nő mobiltelefonját és bezárta a lakást, majd ismerőseihez költözött, akiknek azt mondta, hogy az asszony dolgozik.

A sértett földi maradványait egy hónap elteltével a lakás tulajdonosa találta meg. Az ügyészség minősített emberöléssel vádolja a férfit, akivel szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.