A kiemelt beruházásokat korábban kormánybiztosként felügyelő Fürjes hangsúlyozta, a nemzet fővárosának fejlesztésébe ősztől bevonják a lakosságot is, bárki javaslatot tehet arra, milyen irányban fejlődjön a város.
Az egyeztetések során bizonyára érinteni kell egyebek mellett a közlekedés témáját, a HÉV vonalak felújítását, az elővárosi vasút hatékonyabb bekapcsolását a főváros közlekedésébe, a város és a reptér közúti és kötött pályás összeköttetését, a P+R parkolók kiépítésének lehetőségét
– sorolta a csütörtöki Magyar Hírlapban az államtitkár.
Azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint csorbulni fog Budapest önkormányzatisága az új államtitkárság felállításával, leszögezte, semmilyen hatáskört nem von el senki a fővárostól, sőt, a főpolgármester személye tovább erősödik, hiszen mostantól jogszabály rögzíti, hogy még a kormányzati Budapest-feladatokat is a városvezető bevonásával, vele közösen kell ellátni.
Az eddig szétszabdalt, különböző minisztériumok és állami szervek által gyakorolt kormányzati fejlesztési feladatokat a kormány egy központba szervezte, hogy jobb partnere lehessen a fővárosnak.
Budapest mindig a racionális kritikai gondolkodás hazai fellegvára volt, ami hozzá is járul a város sikeréhez. Aki nem képes a párbeszédre, aki fél a vitáktól és nem bírja a kritikát, ne vállaljon munkát a főváros dolgában
– tette hozzá.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba