Belföld

Hónapról-hónapra él Iványi egyháza, mert az állam nem adja meg 3 milliárdos tartozását

Nagy bajban van  a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az Iványi Gábor által vezetett egyházat jogsértő módon megfosztották egyházi rangjától, korábbi státuszát a hosszú évek óta húzódó procedúra ellenére máig sem kapta vissza, ennek pedig komoly anyagi vonzatai vannak, írja a Népszava.

Iványiék csak a kiegészítő támogatás felét kapják, a pályázatokból elnyert pénzek jócskán csökkentek, egyszázalékos felajánlást nem gyűjthetnek.

Iványi a lapnak elmondta,

éves költségvetésük 4 milliárd forint körül mozog, az állam tartozása legalább 3 milliárd forintra tehető. A kormány még azt a összeget sem akarja átutalni, amit saját maga is elismert jogos követelésnek.

Azért is jönne jól ez a pénz, mert az egyház több szociális létesítményt és iskolát működtet, hajléktalanok, rászorulók ellátásáról, hátrányos helyzetű gyerekek iskoláztatásáról gondoskodik. Hónapról-hónapra élnek, és „bíznak az isteni csodában”.

Iványi Gábor metodista lelkész keresztelte Orbán Viktor gyermekeit, de ma már nem beszélnek. Iványi egyháza mind a mai napig segít a menekülteknek.

(24.hu / Neményi Márton)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik