Belföld

Anyja szerint nem fia ölte meg a sólyi kislányt

Noha hisz ártatlanságában, nem merne a gyászoló szülők elé állni.

A Hír Tv Riasztás című műsorának az asszony azt mondta: nem hiszi el, hogy 16 éves fia képes megölni egy gyereket. Noha a fiú már beismerő vallomást tett, a nő még bizakodik. Bár neki akkor sem mondott semmit, amikor megjelentek a rendőrök, szerinte  nem a fia volt, állítása szerint gyerekének nem voltak konfliktusai.

A műsorban megszólalt a gyászoló édesapa, aki azt mondta: nem a szülőket hibáztatja, önmagát vádolja, amiért elengedte kislányát a fiúval. A megtört férfi a Blikknek már azt mondta, soha nem akar találkozni sem kislánya gyilkosával, sem a szüleivel.

A gyilkossággal gyanúsított F. Ferenc édesanyja a lapnak azt mondta, annyira szégyelli, ami történt, hogy nem is merne a kislány szülei elé állni, bocsánatot kérni a megbocsáthatatlanért.

Anyaként tudja, mit érezhetnek, hiszen – ha nem is örökre – ő is egyik pillanatról a másikra elveszítette a fiát.

Amúgy meggyőződésem, hogy az én fiam soha nem tenne ilyet, de ha mégis, akkor is mellette állok, hiszen az én vérem.

Így nőtt fel a 8 éves sólyi kislány gyilkosa
Az apja nem dolgozik, az anyja közmunkás, a fiú a polgármester szerint „szellemileg visszamaradott”, osztálytársaival indulatos volt.
Üzentek a sólyi gyerekgyilkosnak, reagált a BVOP
A neten terjedt a levél, amit állítólag egy börtönőr írt a 8 éves kislány gyilkosának.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik