Belföld
Budapest, 2017. október 23.
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke és Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke (b-j) Budapesten, a Vértanúk terén, ahol ellenzéki pártok vezetői megkoszorúzták a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Itt a dokumentum, amin összeveszett Fodor és az MSZP

Nagy József
Bita Dániel
Nagy JózsefBita Dániel

2018. 05. 18. 17:15

Korábban a témában:

A zoom.hu portálra hivatkozva azt írtuk, hogy Molnár Gyula, az MSZP pártelnöke „arról szerződött saját hatáskörben Fodor Gáborékkal, hogy a szocialisták évente 60 millió forinttal támogatják a Liberálisokat”. Péntek délutáni sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője is elismerte, hogy létezik ilyen megállapodás pártja és a Magyar Liberális Párt között. Hozzátette: saját dokumentumtárukban a megállapodást nem találták, azt Fodor adta át nekik, és valóban pénzügyi kötelezettséget ró – vagy rótt volna – az MSZP-re. Ám ilyen döntést sem az MSZP elnöksége, sem a választmánya nem hozott, és az elnök sem rendelkezett felhatalmazással a megkötésére Tóth szerint.

A Liberálisok viszont cáfolják azt az értelmezést, hogy titkos alku köttetett volna Molnár és Fodor között, ennek igazolására pedig el is küldték nekünk a megállapodást. Amelyen eleve három aláírás szerepel:

  • Molnár Gyula MSZP-elnöké,
  • Karácsony Gergelyé, aki a Párbeszéd társelnöke és a szövetség miniszterelnök-jelöltje volt,
  • Fodor Gáboré, a Liberálisok első emberéé.

Íme, nagyítható, lapozható formában a dokumentum, zölddel kiemelve a lényeg, a pénzügyi megállapodás:

Molnár – és Karácsony – e szerint tényleg arról állapodott meg a közös listáról lehagyott Fodorral, hogy bár a Liberálisok hivatalosan nem indulnak a választáson (az ő beemelésükkel ugyanis 15 százalékra emelkedett volna a parlamenti küszöb), a másik két pártra jutó költségvetési támogatásból részesedhetnek. (A közös listán a 15. helyet végül Bősz Anett kapta meg a Liberálisoktól, aki pénteken bejelentette: kilép a nagy nehézségek árán, az MSZP-s Burány Sándor lízingelésével összehozott Párbeszéd-frakcióból, ami így jó eséllyel megszűnik). Vagyis, ha volt sumákolás, az az MSZP-n belül lehetett, ha Molnár a sajátjai között valóban eltitkolta a megállapodást.

Ennél a házizsugázásnál sokkal érdekesebb, hogy a dokumentumban az áll:

A későbbi pártegyüttműködés alapja a közös célok megvalósulása, melyhez az MSZP és a Párbeszéd a pártra, valamint a pártalapítványra jutó költségvetési támogatásból a Párbeszéd támogatására (10%) eső összeg felének megfelelő mértékű (5%) anyagi támogatással segíti a Liberálisok munkáját a 2018-2022-es parlamenti ciklus elejétől a végééig. Ennek pontos módjára a jogszabályok figyelembe vételével később tesznek javaslatot.

Az viszont legalábbis kétséges, hogy a jogszabályok alapján az MSZP és a Párbeszéd hogyan utalhatna pénzt Fodoréknak anélkül, hogy az tiltott pártfinanszírozásnak minősülne.

A jelenlegi pártfinanszírozási szabályok szerint ugyanis pártnak

jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el.

Itt tehát biztosan szükség lett volna valami trükközésre. Ez pedig egyelőre nem történt meg, információnk szerint utalás legalábbis nem volt még a megállapodás alapján.

Az sem világos, hogy pontosan mennyi pénzről van szó. Ha összerakjuk a Zoom-cikkben emlegetett 60 millió forintot és azt, hogy a dokumentumban 5 százalékos támogatás áll a Liberálisok neve mellett, arra jutunk, hogy 1,2 milliárdot kellene elosztani a három párt között (ennyinek az 5 százaléka a 60 millió).

Az MSZP-Párbeszéd költségvetési támogatása viszont ennél jóval kevesebb lesz.

Ezt persze magyarázhatja, hogy a felek február 10-én kötötték a megállapodást, akkor valószínűleg sokkal jobb eredményre számítottak a végül elért 12 százaléknál.

A 24.hu számítása szerint az MSZP csak nagyjából 305 millió forinthoz, a Párbeszéd 91 millióhoz jut majd évente a költségvetésből, ehhez jön még a pártalapítványok támogatása (142 + 10 millió forint). Valamint a frakcióknak járó összeg, noha arról a dokumentum nem is ejt szót, és anélkül Fodoréknak nem 60, hanem

nagyjából 26-27 millió forint járna számításunk alapján.

A Párbeszéd támogatása azért ennyi, mert a választási bizottság összesítése alapján a rájuk eső szavazatszám nem érte el az 1 százalékot, így nem részesülnek a párttámogatás nagyobbik, a teljes összeg 75 százalékát kitevő részéből; a 91 millió viszont minden olyan pártnak jut, amely listáról bekerült az Országgyűlésbe.

Maga a megállapodás egyébként egy egyszerű politikai nyilatkozatnak tűnik, nem szerződésnek – vagyis ha nem öntötték jogi formába, és pontosították, könnyű lesz eltekinteni tőle.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(Original Caption) Supporting the U.S. Army northern area command's March of Dimes is Private Nick Clooney, brother of singer Rosemary Clooney. He is a disc jockey for the Armed Forces network "Platter Parade," broadcast yearly in support of the campaign to raise funds for the fight against infantile paralysis.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.