Belföld

Karácsony leigazolná Mellár Tamást  

A Párbeszédnek három napja maradt, hogy találjon valakit, különben oda a frakció.

Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsor hétfői adásának pénteki felvételén, közölte, már korábban is szóba került közte és Mellár Tamás között, hogy csatlakozzon a Párbeszéd frakciójához. A Párbeszéd társelnöke szerint emberileg, politikailag is nagyon jó a kapcsolatuk.

A Liberálisok pénteki döntése után a tárgyalás most felgyorsul.

Bősz Anett kilép, máris megszűnik a Párbeszéd frakciója
Bár hárompárti szövetséget kötöttek, az MSZP és a Párbeszéd semmibe vette a Liberálisokat a párt szerint.

Karácsony Gergely szerint Bősz Anettre amúgy sem vonatkozott volna a frakciófegyelem.

Olyan liberális lehetett volna, amilyen csak szeretett volna.

A vádra, hogy nem tartották volna be a megállapodásukat, azt mondta, bizonyos dolgokra időt kértek.

A Párbeszédnek három napja maradt, hogy találjon valakit, aki átül, különben megszűnik a frakciója.

Ez azzal jár, hogy elesik az évi 135 milliós támogatástól, megszűnik Szabó Tímea frakcióvezetői posztja, a parlamenti bizottsági helyeket is újra kell osztani és jelentősen szűkülne a párbeszédes politikusok mozgástere is.

Mellár Tamás azért jelenthet megoldást, mert korábban tagja volt Karácsony miniszterelnök-jelölti tanácsadói testületének és úgynevezett árnyékkormányának.

Mellár Tamás az atv.hu-nak azt mondta, még nem döntött, egyelőre ugyanakkora az esélye, hogy csatlakozik a Párbeszéd- frakcióhoz, mint annak, hogy nem.

Vagy-vagy.

A független parlamenti képviselő azt mondta, telefonon kereste őt Karácsony Gergely és valóban megkérte, hogy csatlakozzon, de még gondolkodik. Bár hétfő ünnepnap lesz, akkorra eldönti, és válaszol Karácsony Gergely felkérésére – mondta Mellár Tamás.

Az MSZP szerint mivel Bősz Anett az MSZP-Párbeszéd listájáról került a parlamentbe, az a minimum, ha a mandátumát azonnali hatállyal visszaadja.

Kiemelt fotó: MTI / Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik