Közélet

„Egy napra szeretnénk kitörni az élet-halál harcból”

Ma van a Magyar Mentők Napja. Ajándékba az életmentők plusz feladatot kaptak.

Ritka, hogy egy OMSZ-dolgozó egy egész napra elviheti a családját strandra. Nem olcsó. Ezt vették el tőlünk azért, hogy reprezentációs eseményt csináljanak a Mentők Napjából

– ezzel a mondattal kereste meg a 24.hu-t az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egyik dolgozója, aki évtizedek óta életmentéssel foglalkozik.

Május 10. a Magyar Mentők Napja. 2017-ig májusban vagy június elején az Országos Mentőszolgálat dolgozói az ELMŰ Sporttelepen zárt családi napot tarthattak: a fővárosiak megismerkedtek a vidékiekkel, a bajtársak bemutatták egymásnak családtagjaikat, a gyerekeket állatsimogatóval, ingyenes strandolással, a felnőtteket gulyásfőző versennyel és egésznapos focival várták.

Tavaly kisebb felzúdulást keltett, hogy a rendezvényt áttették a Városligetbe és a korábbi lazulós piknikből egy lakossági bemutatót csinált a mentőszolgálat. Információink szerint a legfelsőbb vezetésig is eljutott, hogy a mentősök szívesebben lennének az egyébként ingyenesen az OMSZ rendelkezésére bocsátott ELMŰ Sporttelepen, azonban a központi direktíva közelebb akarta hozni a mentősöket a lakossághoz, így a rendőrségi és tűzoltósági bemutatók mintájára alakították át a Magyar Mentők Napját. Tavaly június 22-én rendezték meg az I. Országos Mentőnapot a Városligetben. Strand nélkül, munkát adva a mentőknek: ahogyan annyi települési rendezvényen, saját napjukon is mentési bemutatókat kellett tartaniuk.

Idén az OMSZ dolgozói abban reménykedtek, hogy a tavalyi felhördülés után minden visszazökken a normális kerékvágásba és folytatódhat a strandolás a Népfürdő utcában. A napokban, a júniusi beosztások szerkesztésénél vált világossá, hogy sem májusban, sem júniusban nem lesz családi nap. Kérdésünkre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője azt közölte, hogy terveik szerint a rendezvényt szeptember 1-jén tartják meg. Arról is érdeklődtünk, hogy idén milyen rendezvényekkel készülnek az életmentők napjára, mivel erről nem találtunk tájékoztatást a mentők honlapján. Mindössze azt a konkrétumoktól mentes választ kaptuk, hogy:

A Mentők Napját az Országos Mentőszolgálat gazdag eseménysorozattal ünnepli, melynek során országszerte nyíltnapok mentési bemutatók zajlanak, a fővárosban pedig számos kísérőprogram (szakmai verseny, koncert,  flash mob, sportnap, stb.) mellett május 10-én délelőtt kerül sor a központi ünnepségre, kitüntetések átadására.

Győrfi Pál azt is közölte velünk, hogy a kitüntetések átadását azért kellett a Vígszínházba helyezni mert a Parlament épülete most foglalt — Orbán Viktor ma tette le miniszterelnöki esküjét.

Fotó: Mészáros János / MTI

A reprezentáció az első

Egy napra szeretnénk kitörni az élet-halál harcból és focizni, gulyást főzni, haverkodni

– mondta a 24.hu-nak dr. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, aki hozzátette: a mentődolgozók rendkívüli terhelés alatt dolgoznak a hétköznapokban, nagy szükségük, de kevés lehetőségük van a feltöltődésre. A szakszervezeti vezető megerősítette, hogy az OMSZ vezetőségéhez eljutott annak a híre, hogy a mentősök a pluszmunka helyett szívesebben térnének vissza az évekig sikerrel megrendezett, szinte tradícióvá vált zárt családi naphoz. Hozzátette:

Gyakran tartunk lakossági bemutatókat, mentési gyakorlatokat, de mi is emberek vagyunk: egy napra szerettünk volna leengedni.

Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Információink szerint a Magyar Mentők Napja körüli bonyodalmakban az is közrejátszott, hogy tavaly erősen meghúzták a nadrágszíjat a szervezetnél. A dolgozók nem túlórázhatnak, ami havi több tízezer foritos kiesést jelent a mentősöknek és gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja a mentőállomások vezetőit. Persze vannak kivételek, például amikor az összeomló fővárosi betegszállításba kell beszállni. Forrásaik szerint azért preferálják a lakossági bemutatókat a zártkörűbb rendezvénnyel szemben, mert a központi vezetés az új mentőautókkal kívánja demonstrálni a közvélemény felé, hogy az OMSZ-nál minden rendben van. Arra ezeken az eseményeken nem térnek ki, hogy lassan nem lesz kivel ügyeletbe állítani a kocsikat.

Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli fennállása 70. évfordulóját. Úgy tudjuk, hogy ennek a megünneplésével sem elégedettek az OMSZ dolgozói. Tíz évvel ezelőtt, a 60. évfordulón nagyszabású rendezvényekkel készültek, idén azonban mintha megfeledkeztek volna a kerek évfordulóról. Levelünkben azt is megkérdeztük Győrfi Páltól, hogy idén mivel készülnek a 70. évforduló alkalmából, azonban a kommunikációs és PR-vezető erre egyáltalán nem válaszolt.

Update: ez lenne a nagy ünneplés

Cikkünk megjelenése után kaptuk meg az Országos Mentőszolgálat levelét, ebben olyan programokat részleteznek, mint:

  • nyílt nap a sellyei iskolában
  • baleseti szimuláció Makón
  • békéscsabai rajzverseny gyermekek számára
  • Mentőgépkocsi-vezetők országos versenye Mogyoródon
  • Veszprém Mentődolgozója díjátadás
  • nyílt nap Karcagon és Albertirsán
  • a mentőállomások történetét bemutató fotó-vándorkiállítás Mezőkovácsházán ks Kunágotán

Rengeteg nyílt nappal, sőt, még az Ultrabalaton futóversenyt is feltűntették a válaszlevélben. Forrásaink szerint ezek az OMSZ működésének rendes medrében is megvalósuló rendezvények, kevés kapcsolatuk van a Mentők Napjával és azt bizonyítják, hogy az OMSZ nem hajlandó valódi, családbarát programokat szervezni a bajtártsaiknak.

Kiemelt képünkön: Egy mentő érkezik a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház megújult sürgősségi osztályára 
Fotó: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik