„Vannak neki indulatkezelési problémái” – ezt mondja Lakatos Bélára a cimborája a menzaebéd közben, s Béla mosolyog hozzá.
Lakatos Béla Ács polgármestere, hatalmas, bő másfél mázsás, jó beszédű ember, szerepel olykor a hírekben, a minap azzal került be, hogy április nyolcadikán megharagudott kisvárosára, s a Facebookra kiírta: lemond a posztjáról.
Hogy miért is lehet megharagudni egy kisvárosra?
Az Ácson 2010-ben és 2014-ben polgármesternek választott Lakatos Béla idén úgy döntött, országgyűlési képviselőjelöltként is kipróbálja magát. De nem fideszesként, még csak nem is valamely szemmel látható méretű ellenzéki párt színeiben, hanem a Momentum logója alatt. Csúnyán kikapott, amin tán túltette volna magát, ám hogy még az ácsi szavazókörökben is betlizett, nem fért se a fejébe, se a lelkébe.
Szóval, amint akkor este a jegyzőtől megkapta az adatokat, már írta is ki Facebook-üzenetét. Viszont hivatalosan se akkor, se másnap, se harmadnap nem nyújtotta be lemondását.
Ki ez a fura fickó?
Az ácsi önkormányzat polgármesteri irodájában ülünk, van bronzított koronás- és gobelinbe álmodott Ács-címer, sportkupák és helytörténeti kötet, kemény fedeles Alaptörvény és a Kerényi Imre-féle Nemzeti Könyvtár számos darabja. „Dísznek jó”, ezt mondja Lakatos Béla a sorozatra, „de én egy Tormay Cécile-t a világ minden kincséért kézbe nem vennék”.
Lakatos Béla felmenői romák, egyetlen hibaponttal, „dédöregapám sváb cselédet szöktetett meg Budapestről”, onnan Béla tengerkék tekintete. Az ősök között apai oldalon muzsikusokat találni, az anyain az utóbbi generációkban a fodrászkodás dívott. „Illetve apám is fodrász volt, a mestere lányát vette el. Nagy piás volt az öregem, világéletében elégedetlen mindennel, haragudott a világra. Amikor este az utca túlvégéről meghallottuk énekelni, hogy nem tudom, az életemet hol rontottam én el, már menekültünk is anyánkkal együtt, volt, hogy az ablakon ugrottunk ki. ”
A faluvégi cigánytelepen, a pérón nőtt fel Béla, „a Párizsban, így mondtuk”, s bár „az éjszakai futkorázások miatt” gyakran maradt ki az alvás, jól tanult, „professzorkának hívott a töritanár”. Gimnáziumba Komáromba került, kollégista lett, áldás és békesség volt az neki.
Drága anyám minden levelét úgy fejezte be, hogy tanulj, fiam, itthon minden rendben, apád már nem iszik annyit.
Érettségi után Szegedre készült történelem-földrajz szakra, 1989-et írtunk, a ponthatárról lecsúszott, pincérállást talált, ám augusztusban táviratot kapott magától Glatz Ferenc oktatási minisztertől, hogy föl van véve. Utóbb derült ki a miért: az ácsi párttitkár írt szívhez szóló levelet a tárcához, melyben bekezdéseken keresztül ecsetelte, milyen mélyről indult Béla s micsoda példa lehetne a soron, ha tanár válhatnék belőle. Bejött.
A vizsgák mellett jutott idő művészetre, Béla szerepelt rádiójátékokban és a Szegedi Egyetemi Színház tagja lett, darabjaikkal járták a világot. „Még Casablancában is felléptünk, a csajok megőrültek, hogy olyan a bőröm, mint az övék, a szemem viszont kék. Megismerkedtem egy berberlánnyal, Aishával, el kellett volna vennem… Ma micsoda egzotikus családom lehetne, nem?”
„Úgy írták ki a pályázatot, hogy feltétel tíz év pedagógusi gyakorlat, de az egész megyében nem találtak ilyen romát. Végül felkértek engem. Nulla tapasztalattal nekem kellett megmondanom az iskolákban, hogyan oktassák a roma gyerekeket.”
A Horn-kormány idején, 1995-ben a Farkas Flórián-féle Országos Roma Önkormányzat Cigány Kutató Intézetéhez került. „Az első napomon odaszól nekem valamelyik vezető, hogy gyerek, hozz már egy körtepálinkát meg két sört a közértből, én meg mondtam, hogy hát én a kutatóintézet igazgatója vagyok, mire ő: ja, bocs, puszillak. Hamar kiderült számomra, hogy ott aztán munka nincs, csak pénzlenyúlás. Azóta is ez megy náluk, csak már nem milliókkal, hanem milliárdokkal.”
Egy év után a szegedi pedagógiai intézethez igazolt, aztán 1998-ban, amikor Fidesz-kormány alakult, ismét politikaközelben találta magát. „Felhívott az oktatási államtitkár, hogy te, jött egy brüsszeli delegáció, Phare-pénzt hoztak romafelzárkóztatásra, leültünk velük a minisztériumban, kérdezték, miért nincs köztünk egyetlen cigány sem… Figyelj, Béla, tudsz te angolul?. Tudtam, mentem, beszéltem, mire a bizottság megduplázta az eredetileg tervezett pénzt. Ekkor kérdezte az államtitkár, hogy lennék-e a magyar Phare bizottság elnöke. Vállaltam.”
Ám egy idő után összeveszett a főnökével. „Viktória, különösen Jászladány kapcsán, túlzásba vitte a jogvédősködést, én meg beolvastam neki, hogy Viki, ha a zsúfolt boltban rálépnek a lábadra, nem biztos, hogy azért tették, mert roma vagy, az is lehet, csupán túl sűrűn álltok.”
Munkanélkülivé vált, de csupán fél évre: 2004-ben felhívta Ács akkori polgármestere, hogy kéne neki egy igazgató a helyi iskola élére. Béla költözött.
Két telephellyel működött az iskola, az egyik volt a normál intézmény, a másikba, a kisebbe a problémás, tanulási zavaros gyerekek jártak, zömmel cigányok. „A tanárokat is úgy mozgatta a korábbi igazgató, hogy aki rosszul feküdt nála, ment a büntetőszázadba.”
Béla megszüntette az elkülönítést, a „rossz gyerekek” bekerültek a „jó osztályokba”, a gyöngébb tanulók gyógypedagógusokat kaptak, a pengék különórákat és tehetséggondozó délutánokat, a tanárok továbbképzést. Pénz pályázatokból lett, jutott belőle sítáborokra és mosdófelújításra is.
Bezárták a „büntetőszázadot”, ma rehabos foglalkoztató működik a helyén.
„Sértett voltam Mohácsi után, mi tagadás, ez is szerepet játszott. De fontosabb szempont, hogy tenni akartam. És az sem mellékes, hogy alapvetően vallásos, konzervatív, szociálisan érzékeny ember vagyok.”
Hat év párttagság és szintén hat év intézményvezetés után 2010-ben elindult az ácsi polgármester-választáson és hatvanöt százalékot szerezve győzött.
„Amikor kezdtem, egyetlen játszótér sem volt, most van négy.” Ezt már az önkormányzat melletti parkban mondja Béla. Verőfény, madárcsicsergés, anyukák és nagymamák jönnek a napi bevásárlásból, mind megáll pár szóra, mind szembedicséri Bélát; mi meg a díszkövet dicsérjük, míg közösen burkoljuk a boltban vett parizeres zsemléket.
Természetesen a játszóterekre is pályázatokból érkezett pénz, ahogy a közmunkára is. Béla továbbvitte a felzárkóztató programokat is, híre járt a dolognak, egyszer, még 2010-ben Soros György is meglátogatta. „Tőlem ment föl tárgyalni Orbánhoz.”
Béla 2014 tavaszán keményen kampányolt a Fidesznek, „kértem a helyieket, szavazzanak Orbán pártjára, és szavaztak is”. Ősszel megkapta a jót a jó tett helyébe: Fidesz-támogatással indulhatott a polgármesteri posztért s ismét nyert.
„Egyszer sem kértek tőlem segítséget. Inkább a Farkas Flórit futtatják. Csak sajnos, amíg ott ül, ahol, addig romaügyben ebben az országban semmi nem változik. És, tartok tőle, elég sokat tud ő a Fidesz vezetőiről ahhoz, hogy sokáig maradhasson.”
Tán a mellőzöttségnek is szerep jutott abban, hogy Béla egyre nehezebben vitte át a Fideszből (mint amúgy szinte az összes pártból meg a komplett magyar társadalomból) olykor kihallatszó cigányozást. Aztán, amikor 2015-ben Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy „Magyarországnak történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával, ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy, nekünk kell ezzel együtt élnünk”, Béla kiakadt, s kilépett a Fideszből.
Szerinte az ilyen mondatok, gondolatok abból nőnek ki, hogy nem magyarok vannak, s azon belül különféle egyéb identitások, hanem vannak a magyarok, a fehér magyarok és vannak a cigányok, akik mellesleg magyarok is;
És ebben alighanem igaza van Bélának.
Azóta is ugrik a cigányozásra. A minapi kampányfinisben a migránsozás részeként Lázár János által eldurrantott „nem tudnánk együtt élni a menekültekkel, mert hatszáz éve együtt élünk a cigányokkal, és az ő problémáikat sem tudjuk megoldani” duma után is olyat videoüzent, amit a miniszter aligha tett ki a fészbukjára.
Na, szóval néhány dolgos ácsi év múltán elérkeztünk 2018-ig. Mikor is Béla a Parlamentet vette célba; az ifjú Momentum találta meg őt. „És az LMP-sek is kerestek. Meg az önkormányzatis Gémesi György is. De nekem Fekete-Győr Andrisék tisztessége volt a legszimpatikusabb. Úgy döntöttem, segítek nekik.”
Aztán azt gondolta, mégsem segít. „Tavaly decemberben, amikor a Momentumban kiborult a bili és volt az a levél a távozó kampányfőnökkel, írtam Andrisnak, hogy ez nekem nem kell, de kérte, ne tegyem ezt velük, én vagyok az egyetlen vidéki arcuk, hát maradtam.”
Sőt, pár napja beadta felvételi kérelmemét a pártba.
„Elkezdek támogatókat gyűjteni, ugyanis pénz nélkül nem megy a politika. Járom a vidéket, hogy minél többekkel megértessem, mit akar a Momentum. Az egyszerű roma ember nem tudja, mi az, hogy a fideszesek elloptak egymilliárd forintot, csak azt érti, hogy jön a migráns és elveszi mindenünket. És el kell nekik mondani azt is, hogy jó dolog a közmunka, de lesz jobb is, ha más kerül kormányra. Nekem elhiszik, más momentumosnak, lehet, nehezebben hinnék.”
Mindehhez idő kell, és az most lesz, ugyanis Béla szabadságra megy, legalább egy hónapra. Egyrészt momentumozik a vakáció alatt, másrészt azt tervezi, hogy zarándokol pár száz kilométert Franciaországban.
A romák szent helye, St Maries de la Mer a cél, ott áll a Fekete Madonna. Tegnap megvettem a hálózsákot meg a túrabakancsot, összepakoltam.
A nagy útról már a komáromi konditeremben beszél Béla. Fél éve jár le edzeni, száznyolcvanhárom kilóval kezdte, most százötvenhat. Haver mindenki, személyi edző inspekciózik mellette még a futópadnál is.
„Helló, Mauritiuson jártál? Csak mert olyan a színed, mint az enyim, haha.” Így szól oda egy szolis fitneszcsajnak, ül a poén.
A választási pofára esés kevés lett volna az életmódváltáshoz, rémületesebb az ok.
Béla nem nősült, gyereke nincs, elvált nővérével és annak lányával, fiával él. Nagy kedvence volt a srác, Fecó, mindenhová együtt jártak, megesett, hogy csak úgy beültek az autóba, elautóztak Franciaországig, dumáltak, pihentek, elvoltak.
Csakhogy Fecót tavaly, tizenkilenc évesen agydaganat vitte el.
„Érzékeny lettem… Már nem nagyon szeretek élni, de azért mindig talál az ember valamit, amiért élni kell.”
Tréning után menzázni térünk, levest kanalazva vergődünk vissza a magánéletből a politikába, konkrétan oda, hogyan múlt ki a meg sem született Roma Polgármesterek Szövetsége.
Történt, hogy Béla kitalálta, kéne egy cigány településvezetőkből álló érdekvédelmi egyesület, lényegében az Országos Roma Önkormányzattal szemben. Ígérete volt arra, hogy az amerikai nagykövet nyitja meg alakuló ülésüket, sőt valahogy még azt is elérte, hogy Áder államelnök elvállalta a fővédnökséget. Országszerte harminckét roma polgármestert kutatott föl és hívott meg tapogatódzó beszélgetésre, huszonöten meg is jelentek.
Páran eleve azzal érkeztek, hogy jelezte nekik a helyi fideszes országgyűlési képviselő, hogy nem jó ötlet szervezkedni. A végén tizenegyen maradtunk. Aztán a nagykövet is visszamondta a dolgot. Engem pedig hívott a megye egyik főfideszese, hogy beszéljük át, a következő évben milyen támogatásokat kaphat Ács. Azzal indultam hozzá, hogy lakosságarányosan háromszázmillió forint járna nekünk, de hát mivel én nem vagyok fideszes, nyilván kevesebb jut. Leültünk és azt mondta az illető, kaphat egymilliárdot a városom, cserébe annyit ígérjek meg, hogy nem lesz semmi a Roma Polgármesterek Szövetségéből. Kértem egy nap gondolkodási időt, beszéltem néhány alapítótársammal, elmondtam nekik, hogy nem foszthatom meg a településemet ennyi pénztől. Megértették az érveimet. Visszamentem a fideszeshez, és azt mondtam: megegyeztünk.
Már érik az alku gyümölcse: Ács föltúrva, zajlik a munka, fekszik a vízelvezető, újul az út. „Pályázatok rendben, a pénz nyolcvan százaléka a számlánkon.”
Egész pontosan: az uniós pénz nyolcvan százaléka az ácsi számlán.
Kiürülnek előttünk a leveses tányérok, a rakottkel is elfogy, desszertként az április nyolcadikai kiborulást emésztjük.
Kicsit hülyét csináltam magamból, tudom.
Kérdjük, ha egyszer kifészbukozta a lemondást, miért nem adta be hivatalosan is a papírt.
„Lehet, igazából mégsem akartam lemondani. Mikor az emberen ekkora a bánat, máshogyan szemléli ám a világot. És sokan kérleltek, hogy maradjak. Még olyan magyarázatot is hallottam, hogy azért nem szavaztak rám, nehogy fölmenjek országgyűlési képviselőnek, mert akkor mi lesz a polgármesterséggel.”
Bárhogy is, a lényeg, hogy Béla nem dobta be a törülközőt, maradt az úton.
Csak sajnos az emlegetett „indulatkezelési” miatt bizony csattan olykor a helyiekkel. Hogy példát is hozzunk: Béla elégedetlen az ácsi általános iskolai integrációval, ezért a minap beballagott, s kiosztotta a tanárokat. Amit már csak azért sem tehetett volna meg, mert az intézmény pár éve nem az önkormányzathoz, hanem az államhoz, a KLIK-hez tartozik. Lett is olyan kiborulás Ács-szerte, hogy minket is leszólítottak polgárok az ügyben.
Mit szól erre Béla?
Tudok nyerset mondani, mostanában különösen, gyötör is utána a lelkiismeret, de hát ez van, bassza meg.
Jövőre önkormányzati választás, Béla azt mondja, ismét indul a polgármesterségért. „Aztán vagy nyerek, vagy nem.”
S ha nem, mi lesz?
„Ha egyszer kiszállok a politikából, elmegyek egy kis faluba, összeszedek tíz-húsz mélyszegény romagyereket és csinálok belőlük érettségizettet. Annak egész biztosan van értelme.”
