Belföld

Sorozatbetörők lettek, hogy elkápráztassák a gyermekvédelmiseket

rablo(1)(210x140)(1).jpg (rabló)
rablo(1)(210x140)(1).jpg (rabló)

Lopás miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy harmincöt éves férfival és egy huszonkilenc éves nővel szemben, akik fél év alatt tizenegy ingatlanba törtek be Balassagyarmaton.

A vád szerint az élettársi kapcsolatban élő vádlottak 2016 őszén elhatározták, hogy lakásbetöréseket fognak elkövetni. Az volt a céljuk, hogy a megszerzett és eladott értékekből pénzt szerezzenek, ebből a lakásukat felújítsák, bebútorozzák azért, hogy az időközben nevelőszülőkhöz került gyermekeiket visszakaphassák. Elsősorban a gyermekvédelmi szervek felé kívánták ezzel megmutatni, hogy vagyoni helyzetük rendbe jött és ismét képesek a gyermekek ellátásáról megfelelően gondoskodni.

A házaspár kifigyelte, hogy milyen autója van a ház tulajdonosának, mekkora maga a ház, megfigyelték a lakók életvitelét és így próbálták felderíteni, hogy milyen érték lehet az adott ingatlanban. Mielőtt a kiválasztott ingatlanba bementek volna, a nő becsöngetett, majd ha öt perc eltelte után sem nyitottak ajtót, jelzett a társának, aki a nyílászárók befeszítésével jutott be a házakba, míg a nő kint őrködött.

A vádlottak mindig sötét ruházatot és sapkát viseltek, amely kellően eltakarta az arcukat is, a nő pedig férfinak álcázta magát, és a betörések után mindig elégették a ruhájukat.

A házaspár a tizenegy ingatlanból több mint másfél millió forint készpénzt, ékszereket és műszaki cikkeket lopott, melyeket eladtak. A megszerzett pénzt végül azonban nem az eredeti célra fordították, hanem kábítószert és alkoholt vettek.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival és a házi őrizetben lévő nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta vádiratában, továbbá azt, hogy a bíróság kötelezze őket a több mint 4 500 000 forint bűnügyi költség viselésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik