Belföld

„Mióta szopatod itt őket?” – csúnyán kiosztotta az osztályfőnököt a budai gimnázium portása

Budai-Nagy-Antal-Gimnazium(960x640).jpg (Array)
Budai-Nagy-Antal-Gimnazium(960x640).jpg (Array)

Furcsa jelenet játszódott le a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium előterében csütörtökön. A végzős osztályoknak ez volt az utolsó napjuk érettségi előtt, és hagyományosan ilyenkor szokták megtartani az úgynevezett „bolondballagást”.

Az iskola portása azonban nem volt hajlandó kiengedni az épületből a 12. évfolyamos diákokat, és a szabályokra hivatkozva arra akarta kötelezni őket, hogy délután háromig az iskolában maradjanak. Ekkor néhány diák értesítette az osztályfőnököket, ám a rigorózus kapuőr az egyik tanárt is keményen kiosztotta.

Nagyon jól tudjátok, hogy csak igazgatói engedéllyel. Könyörgöm, tudod mióta szopatod itt őket? (…) Írni, olvasni tudó pedagógus vagy, olvasd el, mi van odaírva!

– háborgott a portás, miközben az egyik diák közbevetette, hogy „hogy lehet így beszélni a tanárnővel”.

Forrásunk szerint a portásnő korábban is többször fenyegette a csengetés után érkező diákokat azzal, hogy hívja az igazgatót, de több szülő is panaszkodott miatta az iskola vezetőségénél, egyszer például egy terhes kismamát várakoztatott fél órán át a hidegben a bejárati ajtónál.

Érdekes adalék, hogy egyik kollégánk is ebbe a gimnáziumba járt még 15 évvel ezelőtt, és vele is előfordult, hogy a portás nem engedte ki a kapun. Ő azt a megoldást választotta, hogy kiugrik az ablakon, emiatt szalagszakadással ballagott el az intézményből.

A Budai Nagy Antal Gimnázium feltűnő gyakorisággal kerül be a hírekbe. Legutóbb azzal, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kerületi jelöltje körülbelül 400 ezer forint értékben különböző műszaki cikkeket vitt az iskola diákjainak, de az igazgató megtiltotta, hogy a tanulók bevigyék ezeket az épületbe. Az adományokat azért kapták a gyerekek, mert az iskola évek óta működő alapítványát kizárták az 1 %-os felajánlásokra jogosult szervezetek közül. Ez komoly anyagi hátrányt okozott az alapítványnak, amely a szülők többszöri kérése ellenére sem hozta nyilvánosságra a 2016-os éves beszámolóját, ezért a szülői választmány feljelentést tett az iskola és egyben az alapítvány vezetője, Manolovitsné Erdőközi Orsolya ellen.

Az igazgatónőnek ugyanakkor már a kinevezése is botrányos körülmények között zajlott, erről ebben a cikkünkben olvashat:

Több tanár felmondott, osztályokat vontak össze – rázósan indul a tanév a Budaiban
Két évvel a botrányos igazgatóváltás után még mindig forrnak az indulatok a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Szülők, tanárok és diákok aggódva várják a ma kezdődő tanévet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik