Az ügyészség szerint az orvlövész Székesfehérváron egy Budai úti lakóház 7. emeletéről – ahol bérlőként lakott –
kihívóan közösségellenes garázda indulatában, a köznyugalmat súlyosan megzavarva
légpuskából lövöldözött.
Öt emberre lőtt, közülük hárman könnyű sérülést szenvedtek, de a súlyosabb sérülés reális veszélye is fennállt. A lövések a sértettek combját, hátát és szemkörnyékét érték. (Egy lánynak majdnem kilőtte a szemét – a szerk.)
A rendőrök három nap alatt azonosították a tettest. A 35 éves dunaharaszti M. Lászlót elfogták, a házkutatáskor egy légpuskát, céltávcsövet, lőszereket foglaltak le.
A bűnismétlés, szökés, elrejtőzés veszélye miatt a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés kísérlete, a köznyugalmat
súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását. Azt a nyomozási bíró szombaton el is rendelt. A döntést a férfi tudomásul vette.
Kiemelt kép: police.hu