Belföld

Ukrajnai magyarokkal felduzzasztott falvakban nyert a Fidesz

A Házon kívülnek kevesen akartak nyilatkozni, pedig a jelenség fontos: mesterségesen duzzasztották fel a határmenti falvakat Fidesz-szavazókkal.

A DK mellett a sajtó is ráfeküdt az állampolgársági bizniszre az utóbbi időben. Az RTL Klub Házon kívül című műsora is forgatott a szabolcsi Kispaládon, ahol már napokkal ezelőtt is elhajtotta őket Magyar Sándorné polgármester. Pedig lett volna mit mondania, a falu sok házába jelentettek be tucatjával ukrán-magyar kettős állampolgárokat, hogy ide számítson a voksuk.

Kisbuszokkal hozták Ukrajnából a Fidesz-szavazókat
A tiszabecsi határátkelőn hirtelen meg is ugrott a forgalom.

A stáb a választás napján is lerándult Kispaládra, és találkoztak a nekik korábban megszólaló Sankó-családdal is, akik páriák lettek a faluban, amiért alátámasztották a történetet. Adorján Béla képviselőjelölt szerint ezrek jöttek át Ukrajnából szavazni vasárnap. Ez volt az információja:

Érkeznek szállítójárművekkel a határig, az ukrán határig, gyalogosan átkelnek a határon, itt pedig szállítójárművek fogják várni őket, és mindenkit célirányosan, neki megszabott szavazóhelyiségbe fognak elszállítani.

És valóban ezt tapasztalta a stáb: nagy kisbuszforgalom volt, de sokan gyalogosan keresztezték a határt. Több embert meg is szólaltatott a Házon kívül, nem is tagadták a történetet, bár senki se volt bőbeszédű. Az ukrán mellett a szerb határon is ez a helyzet. Hercegszántón van olyan ház, ahova százan jelentkeztek be, a Jobbik helyi jelöltje miatt csak azért, hogy szavazzanak. Egy helybeli nem ment bele a dologba, hogy hozzá is bejelentsenek akárkit:

…szeretnének lakcímet szerezni. Én továbbáltam, nem tárgyalok. Mert nem tartom igazságosnak. Elég volna a kettős állampolgárság, de ne szavazzanak helyettünk.

Csátalján a háziorvosi és a védőnői szolgálati lakásba is több tíz embert jelentettek be, egyesek szerint Kovács Antal polgármester, aki nem akart nyilatkozni. Nagyjából két indíték derült ki, hogy a határon túli magyarok miért mennek bele ebbe a sunyulásba: sokan hálából, amiért az anyaország kormánya segített nekik sok mindenben, sokan pedig anyagi érdekből.

(Kiemelt kép: RTL Klub/ Házon kívül)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik