Belföld
Budapest, 2018. február 12.
Áder János köztársasági elnök (b) Orbán Viktor miniszterelnökkel (b2) és Kövér László házelnökkel (b3) közösen átadja a Magyar Corvin-lánc kitüntetést Maróth Miklósnak, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológusnak, orientalistának, egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának az Országház Vadásztermében 2018. február 12-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Orbán barátjához is jutott 150 millió a Miniszterelnökségtől

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 04. 10. 15:43

Év elején osztották ki az éves működési támogatásokat. A határon innen és túl is szép összegekre számíthat több Fidesz-közelinek emlegetett alapítvány és egyesület is.
Korábban a témában:

A kormany.hu-n jelent meg a Miniszterelnökség 2018 márciusára, illetve a 2017. december 27. és 2017. február 28. közötti időszakra vonatkozó támogatási listája.

Eszerint jutott pénz határon túli szervezeteknek:

  • 90 millió forintot kapott a vajdasági Agenda Polgári Egyesület tevékenységének, programjainak és működési költségeinek támogatására,
  • összesen 255 millió forinttal segítették a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, 50 millióval pedig a KMKSZ Jótékonysági Alapítványt,
  • 49 millió forint érkezett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségéhez.

A határokon belül működő alapítványokhoz, egyesületekhez is szépen folyt a közös büdzsénkből:

  • 2018-as működésére 150 millió forintot kapott az Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért (ami nem adott le beszámolót sem 2015-re, sem 2016-ra. 2014-es számadásuk szerit egy káposztásmegyeri panelházban működnek, egy fővel),
  • 200 millió forintottal támogatták a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesületet,
  • 150 millió forintot kapott működésre az AVICENNA Kutatási Nonprofit Kft. Bár a vállalkozás alapvetően közel-keleti kutatások finanszírozásával foglalkozik, tavaly közel 1,3 milliárd forintot ítélt meg számukra a kormány a Makovecz Imre munkásságát bemutató és gondozó, piliscsabai központ megépítésére. A Magyar Nemzet értesülései szerint a kft.-t  Maróth Miklós Széchenyi-díjas orientalista professzor vezeti, akit Orbán Viktor barátjának tart, és akit 2015-ben még Áder János köztársasági elnök lehetséges utódai között emlegettek. Maróth részt vett azon a jordániai díszvacsorán, ahol a miniszterelnök a terrorizmus támogatásával gyanúsított, azóta elhunyt Gaith Pharaon mellett ült,
  • 200 millió forint jutott a Szabadságharcosokért Közalapítványnak, ebből 115 millió forint egy pályázatra megy el. A pénzre 1945-56 közötti politikai üldözöttek, az 1956. évi forradalom és szabadságharcban résztvevők, sérelmet szenvedettek, országos szervezeteik, illetve az ezzel a korral foglalkozó szervezetek és magánszemélyek pályázhatnak.
  • 50 millió forintból hozhatja tető alá a Klassz a pARTon nevű a rendezvénysorozatot a CIMBORA Alapítvány az Egészséges és Kulturált Gyermekekért,
  • 651 millió forint érkezik az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítványhoz, amiről legutóbb akkor írtunk, amikor az állami százmilliókból működő szervezet nem tudott időben fizetést adni kutatóinak, de a központ vezetője maradéktalanul felvette bruttó 2,3 millió forintos fizetését,
  • a Magyarországi Mindszenty Alapítvány pedig 50 millió forintot kapott a Mindszenty-évfordulók és a kanonizációs eljárás programjaira.

Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel közösen átadja a Magyar Corvin-lánc kitüntetést Maróth Miklósnak, Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológusnak, orientalistának, egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának az Országház Vadásztermében 2018. február 12-én.
Fotó: Illyés Tibor/MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.