Belföld

Nem tudott béreket fizetni az állami százmilliókból működő Antall József Tudásközpont

Jelentősen megcsúszott a bérek kifizetésével az évente több százmillió forintos állami támogatást kapó Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont (AJTK). Több ott dolgozó is jelezte: a novemberi és a decemberi béreket csak januárban utalták át a számlájukra. Arra nincs válasz, hogy Antall Péter, a központ vezetője ennek ellenére maradéktalanul felvette-e bruttó 2,3 millió forintos fizetését.

A novemberi bért január 10-én, a decemberit január 15-én kapták meg az Antall József Tudásközpont munkatársai. Előbbihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, utóbbihoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztosított forrást, amit az érintett tárcák egyébiránt a Miniszterelnökségtől, a költségvetés tartalékából kaptak.

Az Alapítvány munkavállalóinak a 2017. novemberi és decemberi hónapra vonatkozó munkabére maradéktalanul megfizetésre került a munkáltató által

– írta kérdésünkre a Tudásközpont vezetője, Antall József korábbi miniszterelnök fia, Antall Péter. A válasz január 16-án reggel érkezett meg, azaz tényszerűen igaz, noha arra nem tér ki, hogy valóban történt csúszás. Arra a kérdésre sem érkezett válasz, hogy 2017 végére miért nem tudott időben béreket fizetni az AJTK. Valamint arra sem kaptunk választ, hogy Antall Péter a kérdéses időszakban saját, bruttó 2,3 millió forintos vezetői bérét maradéktalanul felvette-e.

Két minisztérium is tízmilliókkal segített

A Tudásközpontot működtető alapítvány 2016-tól évente 600 millió forint állami támogatást kap, valamint egy 2015-ös kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek, Varga Mihálynak a „2017. évtől évente beépülő jelleggel 500 millió forint többlet támogatási előirányzat biztosításáról” kellett gondoskodnia.

Illetve egy 2017 év végi határozat szerint „a Kormány egyetért az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány kisebbségvédelemmel és a nemzetpolitikai együttműködéssel kapcsolatos programjainak és célkitűzéseinek támogatásával”, ezért 2018-ban 51,55 millió, 2019-ben 25,775 millió forint többlettámogatást kap a Tudásközpont.

Antall Péter, a néhai miniszterelnök fia, az Antall József Tudásközpont igazgatója
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A határozat azután egy héttel jelent meg, hogy december 22-én publikálták a Magyar Közlönyben, hogy a Miniszterelnökségtől a költségvetés általános tartalékából az Emmihez 69,6 millió, a Külügyhöz 25,6 millió forintot csoportosítottak át. Az Emminél ez a „Felsőoktatás speciális feladatai jogcímcsoport javára”, a Külügynél a „Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása jogcímcsoport javára” történt.

Bár nem részletezik a Közlönyben, de Antall Péter hozzánk is eljutó emailjeiből kiderült, hogy ezek a pénzek, vagy egy részük a Tudásközpontnál landoltak, és ezek megérkezéséhez kötötte a vezető a bérek kifizetését.

Január 10-én például azt írta a Tudásközpont vezetője a munkatársaknak:

Végre megérkezett az összeg az EMMI-től. A mai napon elutalásra kerülnek a novemberi fizetések.

Az AJTK-ban dolgozóktól és minisztériumi forrásokból is tudjuk, hogy Antall személyesen járta ki a két minisztériumnál, hogy kapjon az év végén extra pénzt a Tudásközpont, ami úgy fest, arra kellett, hogy a béreket rendezzék belőle.

Ám ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mire adták a pénzt, látni kellene a szerződéseket. Ezeket közérdekű adatigényléssel kikértük a minisztériumoktól. Amint megkaptuk a dokumentumokat, beszámolunk tartalmukról.

Úgyis fizet az állam

A 2009-ben alapított, közhasznú alapítványként működő Tudásközpont konferenciákat, előadássorozatokat, képzéseket szervez, illetve könyvkiadással is foglalkozik. Főleg politika- és társadalomtudományi témákban. A Tudásközpontban sok kutató dolgozik, különböző irodákba (EU-V4, Transzatlanti kapcsolatok, Ázsiai és afrikai kapcsolatok, Biztonságpolitikai iroda, Fenntartható fejlődés iroda) szervezve. Ők és más dolgozók is a munkakörükben megszokott átlagbéreknél jobban keresnek elmondásuk alapján, ezért sem forronganak, ha esetleg csúsznak a fizetések

Mindenki tudja, hogy előbb-utóbb megjön a pénz, mert az államtól jön végső soron

– magyarázta egy forrásunk, hogy miért nem lett eddig botrány abból, hogy nem kapnak időben pénzt a dolgozók. Még akkor sem, amikor a munkatársak most például karácsony előtt maradtak fizetés nélkül. És bár az alkalmazottak létszáma gyorsan változik, a Tudásközpont honlapja szerint 43 főmunkatársat alkalmaznak: körülbelül ennyi ember várhatta heteken keresztül hiába a pénzét – ahelyett csak nyugtató, ígérgető hangvételű emailek érkeztek Antalltól.

Rossz légkör

Az AJTK mostanában azzal került a hírekbe, hogy egy ott dolgozó, majd kirúgott irodavezető, Szert Boglárka beperelte a Tudásközpontot, mert a nő szerint megtorlásként rúgták ki, amiért kiállt egy Facebookon kormányellenes politikai ügyben megnyilvánuló munkatársa mellett. Antall Péter szerint viszont sima átszervezés történt, Szert pedig sokat késett, ezért kellett mennie.

Szert Boglárka, az Antall József Tudásközpont elbocsátott irodavezetője
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A per negyedik, január 9-ei tárgyalási napjáról az Index számolt be, és most nem is az ügy részletei érdekesek, hanem Antall olyan kiszólásai, amelyek egyértelműen alátámasztják forrásaink elmondását, miszerint a központ vezetőjének modora nem a legsimább, illetve lojalitása a Fideszhez cseppet sem megkérdőjelezhető.

Antall elmondta, hogy tüntetésekre nem, csak Kötcsére és Tusványosra jár. Azaz a Fidesz pártalapítványának rendezvényére, ahol minden Fidesz-közeli fontos ember megjelenik, továbbá arra az erdélyi szabadegyetemre, ahol Orbán Viktor elmondja évente esedékes világmegfejtő beszédét.

Antall azt sem tagadta kategorikusan, hogy azt mondta egyszer:

Ne cseszegesd a VIII. kerületi polgármestert!

– védelmébe véve Kocsis Mátét. Több mostani, és korábbi Tudásközpontban dolgozó szerint is mindenkinek egyértelmű, hogy Antall politikai kiállása az AJTK bőséges állami támogatásának egyik záloga. Nem csoda, hogy most év végén két minisztérium is ugrott a Központ megsegítésére.

Valamint az sem meglepő, hogy az AJTK kuratóriumának megbízott elnöke a kormány egyik kedvenc szakértője, Nógrádi György. Mellette korábban helyet kapott a kuratóriumban Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, és Gulyás Gergely Fidesz-alelnök is. Jelenleg pedig ott ül a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, a Századvég Alapítvány elnöke, a szintén kormánybarát Lánczi András is.

Mindezek és a bérek csúszása ellenére sem panaszkodnának a munkatársak, ha nem éreznék, hogy Antall Péter „rossz légkört teremt”, amit megtehet, mert mindenkinek világos, hogy nélküle nincs Tudásközpont. Ami abból is érződik, hogy Antall Péter kinevezte magas pozícióba feleségét, Antall-Horváth Veronikát, illetve felesége testvére is a Tudásközpontban kapott állást.

Hová lett a pénz?

Szerettük volna megtudni, miért nem tudott év végén időben fizetni a Tudásközpont, de erre Antal Péter nem válaszolt, mivel csak azt írta, hogy mindenkit kifizettek. A 2017. évről szóló beszámolót majd májusban adja le az Alapítvány, így akkor kaphatunk erről pontos képet.

Az ott dolgozók csak találgatni tudnak arról, hogy a működési költségeken, programszervezésen és a Budapest mellett Győrben, Pécsen és Brüsszelben fenntartott irodák költségein túl mire mehet el pluszban a pénz. Többen arról beszéltek, hogy az lehet a baj, hogy Antall Péter a Tudásközpont előtt nem vezetett ekkora szervezetet, és a pénzügyesek is gyakran cserélődnek. 

Volt, aki megjegyezte, hogy Antallnak sem jogosítványa, sem – külügyi témákkal foglalkozó szervezet vezetőjeként – angoltudása sincs, ezért külföldi útjaira mindig asszisztensekkel utazik, akik tolmácsolnak, fordítanak neki, esetleg sofőrként is megállják a helyüket.

Zárásul álljon itt Antall Péter egyik levelének befejezése:

Bízom benne, hogy az évvégi nehézségek ellenére a 2018-as év jól indul majd.

A minisztériumi pénzek megérkeztek, 2018-ra plusz támogatást is kapott  a Tudásközpont. Az állami támogatás első fele szokás szerint februárban érkezik.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik