Gazdaság

Kiszorítják az ukránok a magyar dolgozókat egy sárvári multicégnél?

A sárvári Flex-üzem egyik dolgozója szerint, tavaly óta százával érkeznek a gyárba ukrán vendégmunkások, miközben egyre inkább kiszorulnak onnan a szállásoltatott magyar munkavállalók – írta a Napi.hu, amely megkereste a céget, de nem válaszoltak nekik.

Az elektronikai gyárban tavaly november óta létszámstop vonatkozik a kölcsönzött, szállásoltatott magyar dolgozókra, így azóta már csak helyieket, valamint ukránokat vesznek fel. A dolgozó forrásnak pontos adata nincs, de becslése szerint márciusig sok száz ukrán vendégmunkás érkezett a gyártósorok mellé.

Elmondása alapján nem Kárpátaljáról jönnek és magyarul nem beszélnek.

Február elején hetven embert már elbocsátottak, később pedig bejelentették, hogy lecsökkentik minden “külsős”, azaz kölcsönzött munkavállaló fizetését. A feszült légkör miatt sokan már maguktól távoznak, mondta a dolgozó.

A Vas megyei Sárvár legnagyobb munkáltatója, a több ezer főnek megélhetést biztosító Flex, több száz olyan embert alkalmaz, aki az ország tömeges munkanélküliségtől még érintett vidékeiről – például Borsodból, a Nyírségből, Baranyából, vagy Békésből – érkezett, de foglalkoztatnak erdélyi magyarokat is. Őket a környéken szállásoltatja el a cég. Ide tartozik, hogy a Flex 2017 utolsó felében Sárvárról Ukrajnába telepítette át az egyik ismert kávégépmárka gyártókapacitásának nagy részét.

A dolgozó szerint a fenti elbocsátások után a helyi szakszervezet bizalmijától úgy értesültek, hogy az összes magyar szállásoltatott, külsős legkésőbb március 31-ig le lesz cserélve ukrán dolgozóra. Ez a törvények szerint nem számít létszámleépítésnek, hiszen kölcsönzött munkásokról van szó.

A lap kereste a céget, de nem kívántak reagálni.

Kiemelt képünk: Google

Ajánlott videó

Olvasói sztorik