Belföld

Ott biciklizik a Kövér apósa, a Jobbikért megy egy kört

Ott biciklizik a Kövér apósa, a Jobbikért megy egy kört

Utca- és kocsmafórumot tartott a Jobbik a magyar Mély-Délen, Belső-Zala két községében. Riport.

15:20-kor szabadkozva fogad minket Zakó László, a Jobbik nagykanizsai jelöltje, mondván, nem szokott ilyen kupi lenni az irodájukban, de kaptak több tízezer szórólapot, amit most kezdenek teríteni. Szükséges is, mert rendszeres a plakátrongálás, Zakót a hétfői kampánynapon is felhívták, hogy Kanizsán megint találtak rongált plakátokat. A jelölt diagnózisa egyértelmű: csak a Fidesznek áll ez érdekében.

Ott a Kövér apósa! – utcafórum Pákán

Mindenesetre a Zakóval és két munkatársával megpakolt fekete kombi hamar kigördül, hogy aztán rengeteg kanyar, borzasztó minőségű utak, valamint pár, általunk riportban bemutatott falu (Rigyác, Bázakerettye, sőt majdnem Csertalakos) érintése után megérkezzünk Pákára. A községháza utcájának és a fő utcának a sarkán állítják fel a két pultot, merthogy két jelölt is érkezett: Zakó mellett Benke Richárd, a párt pákai származású zalaegerszegi jelöltje, akinek hivatalosan nem volna keresnivalója itt, ez nem az ő körzete.

Zakó László, a Jobbik kanizsai jelöltje, a háttérben pedig Benke Richárd, a párt pákai származású egerszegi jelöltje
Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Páka 1100 fős község, zalai mércével nagynak számít, ennek ellenére nem tolonganak a helyiek a pultoknál. A csúcslétszám a jelöltek stábjával és velünk együtt nagyjából húsz volt egy időben, de azok lelkesen sorolják a panaszaikat. Rögtön az első úr kötekedni jön oda:

Mit akar ez a zsírosfejű? [Itt Zakóra mutatott.] Maga meg annyira fiatal, mit akar a parlamentben? [Itt pedig Benkére.]

Szükség van a két ciklust a parlamentben kitöltő Zakó rutinjára, főleg amikor megkapja, hogy zsebre van téve a keze, tuti sose dolgozott. A Jobbik jelöltje szókratészi kérdés-feleletekkel felvezeti, hogy Petőfi 1823-ban született, hát akkor 1848-ban hány éves volt? Igen, 25, pont amennyi most Benke Richárd. Mindenesetre a kötözködő férfi sem hagyja annyiban, mély őszinteséggel kijelenti: „nem tudom, akkor még nem éltem.”

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Csorog az élet a kereszteződésben, cigány iskoláslányok sétálnak el a Jobbik-pultok előtt, traktoros zötyög el integetve, egy BMW-s kanyarodik el Benkének kiabálva („nyomjad, Ricsi, nyomjad!”). A fenti úr azonban nem adja fel, látszólag teljes katyvasz van a fejében abból, amit a kormánypárti média beleplántált. Zakó párszor kijavítja, majd szórólapot nyom a kezébe. Erre is megvan a válasz: „ezzel még a valagamat se tudom kitörölni.”

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Miközben a kötekedő férfi bevallja, hogy Orbán Viktor se arany ember, Andy Vajna pedig mocskos, mások is érkeznek, konstruktívabb mondandóval. Szóba kerül a Jobbik egyik programpontja, a 40 éves munkaviszony után a férfiaknak járó nyugdíj, hogy ne előbb kerüljenek a temetőbe, mint felvegyék az első nyugdíjukat. Zakó a letelepedési kötvények árnyoldalait sorolja rogánozva egyet-kettőt, amikor a migráció is szóba kerül. Lesz itt határőrség, ha nyer a Jobbik, nem kap CSOK-ot a migráns, marad a kerítés, mondja nyugtatólag.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Aztán felmerül az áldozati szerepe a pártnak, amit régen a rasszizmusa miatt támadtak, most meg azért, mert nem rasszista. Hát igazodjon ki ezen a Rubi Gergely.

Az biztos, hogy a választások után a Jobbik csak technikailag fogna össze más pártokkal, amíg helyre nem állítják a demokráciát. Itt is megemlíti, amit korábbi interjúnkban elmondott: ő mindenkit a tisztessége mentén mér, akár szegény, akár gazdag. Maga Zakó is volt kormánypárti (kisgazda) képviselő az 1998 és 2002 közötti ciklusban, mégsincs korrupciós ügye, mondja. Közben megtudjuk, hogy Kövér László fideszes házelnöknek van pákai kötődése, anyósa-apósa falubeli. Egyszer csak összesúgnak a népek:

ott biciklizik a Kövér apósa, csak ezért [a Jobbik-fórumért] megy egy kört.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Közben jönnek az érdeklődök (egyikük „adjon Isten, MSZMP”-vel köszön), akad, aki az egészségügyre panaszkodik, más a cigánykérdés megoldását kéri a Jobbiktól, egy férfi pedig kifakad: „a fiam miért költözött ki a picsába Ausztriába?” Persze tudja a választ: ha talál is munkát a srác, nem fog havi 300 ezres fizetést hazavinni. Megint más az oktatás gondjait sorolja, mondván „a gyerek már nem tudja megkülönböztetni az aurát az aurórától”.

Itt aztán nem népszerű a Fidesz, szidják a a közszféra kereseteit, a letelepedési kötvényt, még Nógrádi László 2000-es balesete is előkerül, arról nem is beszélve, hogy Pintér Sándor egyikük szerint „annyit iszik százon, mint egy Trabant.”

Uniós szaki, volt szoci gróf és egykori MIÉP-es verné meg a fideszes államtitkárt
Nagykanizsa a Fidesz egyik leggyengébb dunántúli körzete, ahol a DK és a Jobbik jelöltje esélyes arra, hogy megszorongassa Cseresnyés Pétert.

Ekkor már mindenki fázik, lassan elszivárognak az emberek, utoljára egy középkorú férfi, aki közli, április 8-án a Jobbikra szavaz, viszi a családot is, ha meg addig erre ólálkodik migráns, azt lelövi. Lassan búcsút intünk Pákának, várjuk a gutorföldi fórumot, ami végre meleg és zárt térben, a helyi kocsmában lesz.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Van ám poroltó! – kocsmafórum Gutorföldén

Az a városi, aki amúgy rajong a vidék életéért, fülig érő vigyorral konstatálhatta, hogy bizony most megelevenednek a sztereotípiák. Egy méretes pocsolyában dagonyázó lúdcsapat szalad el rémülten a jobbikos élgárda elől, amikor belépnek a Pikoló Sörözőbe. Gutorföldéről tudni kell, hogy nagyjából ezerfős falu, ahol a Jobbik egészen jól be van ágyazva, még helyi alapszervezet is létezik. A községben Cseresnyés Péter fideszes jelölt 2014-es választókerületi győzelme ellenére is Zakó nyert.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Hamar megtelik a nyolcvanas évekbeli bakelitlemez-borítókkal, Székelyföld-térképekkel, világháborús német tankok fotóival, különleges sörök palackjaival és a helyi, hihetetlen sikeres női focicsapat sok serlegével ékesített ivó. Zakó itt más formátumot választ a kötetlen beszélgetés helyett: beáll az izzó fával jól megpakolt, gyönyörű cserépkályha elé és elmondja a Jobbik programját.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Azzal nyit, hogy félnek az emberek, ezért örül, ha egy kocsmafórumot meg tud szervezni. Felemlegeti, hogy mekkora hagyománya van errefelé a MIÉP-re, illetve Jobbikra való szavazásnak, majd jönnek a kötelező körök: a párt nem akar behozni migránsokat, de ott a letelepedési kötvény, Rogán Antal offshore cégeken keresztül élvezi áldásait, akár az ISIS zsoldosai is Magyarországra jöhetnek így, miközben a Zala megyei közgyűlés fideszes vezetője nem hajlandó neki mint a megyei gyűlés tagjának elmondani, hogy hány migránst hoztak Zalába. A kerítést se bontanák le, Vona kezében nincs drótvágó, a Fidesz meg migránsokkal riogat program helyett. Aztán rátér a lopásra a Fidesz jelmondatát idézve:

Nekünk Magyarország az első… bevételi forrás.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Kósa és Semjén ügyeinek felsorolása után végre helyi ügy is előkerül: Gutorföldén kritikán aluli a tömegközlekedés, alig jár már vonat és busz, hétvégén a faluban ragad, akinek nincs kocsija vagy nem szerez fuvart magának. Emellett „tengelytörő, kátyús, felniszaggató utak” vannak a környéken. Nem is csoda, hogy ezrek hagyták el a vidéket, miközben a Fidesz környéke gazdagodik, a demokráciát elnyomják, „Kim Dzsongun és Pol Pot könyörögne a receptért” Zakó szerint. Előkerülnek az elcsalt választási ajánlások és az elfogult hatóságok is, miközben Zakó arrébb sasszézik, mert megsül a kályhánál (nem kis derültséget keltve valaki benyögi, hogy van ám poroltó).

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Sokat beszél a Jobbik terveiről a nyugdíjak terén, az oktatásban, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásában, majd ismét előkerül a Fidesz, ami beborította magát nemzeti színekkel, miközben 1990-ben még kivonultak a parlamentből, amikor Trianonról emlékeztek volna meg egy perc csenddel. Újabb nagy kanyar jön, arra kér mindenkit, hogy ne higgyen Terry Blacknek, „a Fidesz szóvivőjének”, ugyanis

Vona Gábor nem meleg, Vona Gábor nem élteti az iszlámot.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Rátér arra is, hogy bejött a néppártosodás, ugyanis 20 százaléknyi radikális szavazattal csak bekiabálni lehet a partvonalról, most viszont több is elérhető. Az pedig elveszett szavazat, amit egy kis pártra adnak le az emberek. Ezután jönnek a kérdések, ahol előkerülnek a sérelmek, egy idős férfi pedig arról értekezik bölcsen, hogy ő három rendszerváltást megért, nem hisz már senkinek, de most a Jobbik szekerét tolja. Soros György is szóba kerül, de a megjelentek közül nem hiszi senki, hogy tényleg ő irányítja a migrációt, egy egyszerű vénembernek látják inkább. A rossz utak is megemlítődnek, valaki javasolja, hogy „azt a bajuszhuszár Kövért” a Pákáról idevezető, bűnrossz úton kell erre hozni.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

A fórum ekkor szép lassan átfolyik kocsmai beszélgetésbe, sőt házibuliba, a csocsótermet átrendezik, a falubeliek szendvicseket, egy piros-fehér-zöld színű virágra emlékeztető tésztafélét és persze házi pálinkát hoznak, miközben Zakó és Benke falatozik és vegyül. A svédasztalos vacsora közben még megtudjuk az egerszegi jelölt Benkétől, hogy Vigh László fideszes képviselő már annyi mindent ad át ünnepélyesen, annyi szalagot vág át, hogy csak ollókezűnek emlegetik helyben. Zakóék szedelődzködnek és indulnak, mi is így teszünk. A ludaknak kint már nyomuk sincs, elcsoszogtak a lemenő napba, csak Cseresnyés Péter plakátját lengeti a szellő egy póznán.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik