Belföld

Kamunak tartja az MNB az FBI-ügyet

Az MNB – már csak a hírben szereplő összeg nagyságrendje miatt is – nyilvánvalóan alaptalannak, ugyanakkor a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésére alkalmasnak tartja az egyik politikai napilap ma megjelent, ezermilliárdos pénzmosási ügyletekre, állítólagos hasonló nagyságrendű készpénzfelvételekre célzó írását,

írta hétfői közleményében a Magyar Nemzeti Bank. A közlemény arra, a Magyar Nemzetben megjelent cikkre utal, amely szerint arab számlákra csempészték a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzeket, mintegy 1300 millilárd forintot, majd ez a kormánypárti politikusoknak visszaosztott „alkotmányos költség” arab befektetések formájában, például luxusszállodák, kastélyok megvásárlásával került vissza Magyarországra.

Megszólalt a rendőrség az FBI pénzmosási ügyében
F. P. A. valóban pénzt mosott, de nem úgy.

A lap azt is írta, hogy az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre és aki a HVG szerint gyémántkereskedő lehetett.

A jegybank szerint

Az írás – amelynek közlése mögött vélhetően politikai szándékok állhatnak – még abban az esetben is alkalmas a pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett bizalom és ezzel a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésére, ha abban – első ránézésre is azonosíthatóan – nyilvánvalóan valótlan adatok szerepelnek. A cikkben szereplő 1300 milliárd forintnyi tranzakciós összeg például lényegesen meghaladja az újságban említett hazai nagybank (MKB) háztartási és vállalati betétállományának teljes összegét.

Hozzátették azt is, hogy

Minden olyan kísérlet, amely a teljes magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat próbálja – esetlegesen politikai érdekekből – alaptalanul kétségbe vonni, alkalmas lehet a pénzügyi rendszer hitelességének, stabilitásának csorbítására.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik