Gyanúsítottként hallgatták ki egy áfacsalási ügyben Kuna Tibort, a kormányzat kedvenc PR-osát, Szijjártó Péter jó barátját a NAV-nál 2016 végén, írja a 444.hu.
A lap szerint az adónyomozóknak az a gyanúja, hogy Kuna Young and Partners nevű cégének könyvelésében 2014-ben olyan számlákat szerepeltettek, amelyek mögött nem állt valós gazdasági tevékenység, azok csak azért kerültek a könyvekbe, hogy az ÁFA-tartalmukat le tudják vonni.
Kuna kihallgatásakor panasszal élt, a nyomozóknak arról beszélt, nem követte el a bűncselekményt, amivel gyanúsítják, de további vallomást nem tett.
Az üzletembert kereste a 444.hu, és azt a választ kapták, hogy a választásokat követően áll a rendelkezésükre.
A cikkben megjegyzik, Kuna cégei intézik szinte az összes állami vállalat kommunikációját, csak tavaly 14 milliárd forintnyi közbeszerzést húztak be.