Belföld

Strasbourghoz fordul a Jobbik az ÁSZ büntetése miatt

A Jobbik a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy jogorvoslatot kérjen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több mint 660 millió forintos büntetése miatt.

Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón ismételten törvénytelennek nevezte a számvevőszék tiltott pártfinanszírozásra hivatkozó szankcióját. Az ÁSZ jogsértő módon az előírt öt munkanap helyett mindössze két munkaórát biztosított az adatszolgáltatás kötelezettségének teljesítésére – mondta.

Kiemelte, a Jobbikra kiszabott büntetés párthovatartozástól függetlenül felháborodást váltott ki az emberekből.

A számvevőszék ráadásul kettős mércét is alkalmazott, mivel korábban a Fidesz a Jobbiknál nagyobb kedvezménnyel bérelhetett plakáthelyeket, az ÁSZ akkor azonban azt rendben találta

– tette hozzá.

Volner János kérdésekre válaszolva megerősítette, a számvevőszék szankciója után kezdett gyűjtésből befolyt összeget mindenképpen a büntetésre költik majd, ha azt a jogorvoslati eljárás lezárulta előtt be kellene fizetniük.

Az ellenzéki választási együttműködésről szóló kérdésre reagálva kijelentette, a Jobbik soha nem lesz hajlandó együttműködni sem Gyurcsány Ferenccel, sem szemkilövető társaival, a szocialista politikusokkal.

Volner: Lenullázza a Jobbikot az ÁSZ büntetése
Se a kampányra, se a szakértői apparátusra nem lesz pénz.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik