Belföld választás 2018
Budapest, 2017. június 23.
Hadházy Ákos, az LMP frakcióvezetõ-helyettese felszólal a plakáttörvény-javaslat vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. június 23-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Fidesz Hadházy ellen

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 03. 19. 14:25

A kormánypárt arra kíváncsi, miből költött az LMP társelnöke hobbirepülésre.
Korábban a témában:

A Fidesz hétfőn vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ellen – ezt az állami médiának nyilatkozta a kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs.

Hidvéghi arra hivatkozik, hogy az LMP-s politikus „húszmillió forintos nagyságrendben költött luxushobbijára, a magánrepülőgép-vezetésre, azonban az interneten elérhető vagyonnyilatkozata alapján nem látni ennek forrását”. A fideszes politikus szerint Hadházynak lett volna lehetősége tisztázni az ügyet, „ehelyett újabb és újabb hazugságokba és egymásnak ellentmondó állításokba bonyolódott”.

Ugyanakkor Hadházy még pénteken egy Facebook-bejegyzésben részletesen reagált a Fidesz vádjaira. Ebben újra hivatkozott korábbi állítására, miszerint az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonába került Bors az autójából ellopott dokumentumok alapján írt „luxushobbijáról”.

A fideszes Budai „Elszámoltató” Gyula ma sajtótájékoztatón megkérdezte, hogy miből finanszíroztam a repült óráimat. Mondhatnám, hogy megmondom, ha visszaadják az ellopott táskámat és irataimat. Piszkos kis táskatolvaj banda

– közölte Hadházy, hozzátéve, hogy a Fidesz hazudik, mint a vízfolyás, „örülnék, ha valóban annyi pénzem lett volna erre, mint amennyit ők hazudnak”. Azt is írta, hogy 2004-ben kezdett repülni, erre apránként költött, és bár „lehet, hogy a fideszesek szerint valakinek csak lopásból lehet pénze”, ő állatorvosként 24 órás ügyeleteket vállalva viszonylag jómódban él. Tavaly hobbijára nyolc órát tudott szánni, vizsgáját kivéve többnyire a legolcsóbban bérelhető 20-40 éves gépekkel repült.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.