Belföld

Kiszámolták, mennyien lehettek a Békemeneten

Óriási tömeg vonult a március 15-i Békemeneten a Bem térről a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott később beszédet.

A Parlamentnél ünneplők számát idáig mindenki csak tippelgette, az átlátszó.hu viszont a rendelkezésre álló fotók és videók alapján próbált közelebb jutni az igazsághoz.

A lap olyan felvételeket keresett, amelyek a tömeget álló helyzetben, és minél nagyobb kiterjedésben ábrázolják, mert egy mozgásban lévő tömeg pontos létszámát módszertanilag nehezebb megbecsülni.

A kiválasztott fotók alapján a cikk írója a Google Maps segítségével körberajzolta a tömeg által kitakart területet, ami így nézett ki:

Google Maps

Eszerint a 2018-as Békemenet résztvevői nagyjából 1,44 hektáron, azaz 14000 négyzetméternyi területen foglaltak helyet. Mivel a fotókon az nem látszik, meddig ért a tömeg a Földművelésügyi Minisztérium épületének bal oldalán, ezért összesen 17000 négyzetméterrel számoltak.

Ezt a számot szorozták fel az egy négyzetméterre eső emberek számával, ami a nemzetközi gyakorlat alapján itt 3,5 ember négyzetméterenként.

Tehát 17000 szorozva 3.5-tel, az egyenlő 59500.

Természetesen ez még mindig nem hivatalos adat, olyan nem is lesz, az viszont kijelenthető, hogy a Fidesz kommunikációban hangsúlyozott százezrek biztosan nem jelentek meg a 2018 márciusi Békemeneten.

A választási kudarc réme árnyékolta be a Békemenetet
A menetelők komorak voltak, Orbán pedig durva kampánybeszédet mondott, amelyben a választás utáni „elégtételt" is bedobta.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik