Belföld

Molnár Zsolt: Kósa az évszázad botrányhőse, vagy az ország lúzere

A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke szerint az ügyből politikai következtetéseket kell levonni.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Molnár Zsolt azt mondta, két olvasata lehet  Kósa Lajos ügyének. Minisztere miatt a Fidesz-KDNP alkalmatlan a kormányzásra, ha a másik igaz, hogy volt pénzmozgás, annak komoly nemzetbiztonsági vonatkozása van.

A nemzetbiztonsági bizottságot szocialista elnöke összehívta, mert utóbbi esetben az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, a Magyar Nemzeti Banknak, a rendőrségnek és a szakszolgálatoknak válaszokat kell adnia. Úgy vélte, ha szélhámosság történt, ahogy Kósa Lajos mondta, akkor

az ország lúzere lett a Fidesz egyik vezető politikusa,

amiből le kell vonni a következtetéseket. Molnár nem tudta eldönteni, hogy a Fidesznek mi a jobb, ha bujkál a bizottsági ülés elől, mert az a beismeréssel azonos, vagy ha elmennek, mert akkor lelepleződne, hogy vagy van az ügy mögött valami, vagy a bolondját járatták az ország egyik vezető politikusával.

Ha a nemzetbiztonsági bizottságban a fideszes többség nem veszi napirendre az ügyet, akkor írásban fordul a különböző hatóságokhoz, hogy kiderüljön, milyen iratanyag áll rendelkezésre a Kósa Lajos kezelésébe felajánlott 1300 milliárdról.

Ebből az ügyből mindenféleképpen politikai következtetéseket kell levonni

– jelentette ki Molnár. Hozzátette: ha volt pénzmozgás, az az évszázad bűncselekményévé és botrányává emelné a történteket, ha a másik fele igaz a történetnek, akkor bocsánatot kér, mert

az ország bohócával állunk szemben.

800 milliós ajándékot kapott volna Kósa édesanyja
A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter édesanyjának adatai szerepelnek a banki adatokban is.

 

Kósa védekezése „felér egy önfeljelentéssel”
Az MNB egykori alelnöke szerint a rejtélyes ügyletnek csak a közjegyzői díja 3 milliárd forint (lett volna).
A csengeri nő több szálon kötődik Kósa Lajos köréhez
A Kósa által csalónak nevezett asszony cégében összeérnek a szálak.

Kiemelt fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik