Belföld

Ron Werber és az LMP szakított

Nem dolgozik tovább az izraeli kampányguru a pártnak.

A 444-nek a jobbikos Alfahír információját megerősítette az LMP két elnökségi tagja, bár a válás okairól nem akart beszélni egyikük sem. Utaltak ugyanakkor arra, hogy Ron Werber túl „impulzív” természete sok volt a pártvezetésnek, ezért „kampánytechnikai nézetkülönbségek” adódtak.

A kampányguru elsősorban Ungár Péter elnökségi taggal tartotta a kapcsolatot, de ő nem akart nyilatkozni. Werber tavaly október óta dolgozott az LMP-nek, de akkor lett ismert, amikor levezényelte az MSZP 2002-es győztes negatív kampányát.

Az MSZP 2014-ben döntött úgy, hogy nem Ron Werberrel viszi végig sem az európai parlamenti, sem az önkormányzati kampányt. A szocialistáknak szintén az volt a kifogásuk, hogy sokakkal „konfrontálódott a kampányban és ez nem segítette a kampány menetét.”

Ron Werber egy éve azt mondta, az ellenzéknek Orbán ellen egységesnek és keménynek kell lennie, nem azon mesterkedniük, miképp verjék át egymást.

Orbán fél, a gyengeség jeleit mutatja
Ezt mondja Ron Werber. Szerinte Magyarország sem az ígéret földje és az emberek nem hülyék.

Szél Bernadett korábban nevetségesnek nevezte, hogy Werbert a gyűlölet karmestereként emlegetik, szerinte Magyarországon csak egy ember van, aki ezt a címet kiérdemelheti, Orbán Viktor.

Az LMP kampányát segítheti Ron Werber
A párt miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett szerint nem a tanácsadó a gyűlölet karmestere, hanem Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik