Belföld

Két kórházban sem vették észre a nyolcéves kislány combjába fúródott ceruzát

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 03. 01. 10:31

Hetekig csak kötözgették a gyermek sebét, ami nem gyógyult.
Korábban a témában:

Két kórházban sem vették észre azt az öt és fél centis ceruzadarabot, amely egy iskolai baleset során beletört egy nyolcéves mindszenti kislány combjába. Barbarát csak közel egy hónappal a baleset után műtötték meg Szegeden, ekkorra tályog keletkezett a sebben.

Az édesanya a Délmagyarországnak elmondta: a kislány a kabátzsebében felejtette a ceruzát, a szünetben felbuktatták és olyan szerencsétlenül esett, hogy a ceruza átfúrta a ruháját és beleállt a combjába. A sebén nem látszott semmi különös, de a gyermeknek olyan fájdalmai voltak, hogy lábra sem tudott állni.

A háziorvos megnézte a sebet, majd a szentesi kórházba küldte a kislányt. Ott is megnézték a sebet, de csak a külső részét, Az orvos kitisztította, fertőtlenítette, majd egy-két naponta kellett járniuk kötözésre. A seb viszont nem gyógyult, egy idő után pedig feldagadt Barbara sérült combja.

Az orvos ezután a hódmezővásárhelyi kórházba küldte a gyermeket, ott antibiotikumos kezelést ajánlottak. Egy hétre rá a seb csúnyán bepirosodott és váladékozott is. Február közepén javasolta a háziorvos, hogy kérjenek a szegedi gyermekklinikán is szakvéleményt. Itt végre röntgent készítettek, akkor derült ki, hogy a ceruzadarab a kislány combjába fúródott. Múlt kedden elvégezték a műtétet.

Az anya azt fontolgatja, hogy pert indít a szentesi és a hódmezővásárhelyi kórház ellen, mert az orvosokban nem merült fel, hogy alaposabban megvizsgálják a kislányt. A szentesi kórház orvos igazgatója azzal védekezett, hogy az ügyet kivizsgálták, és megállapították, hogy első ellátást végző orvos igyekezett feltárni a sebet, a rutinszerűen végzett röntgenek pedig nem alkalmasak a ceruza kimutatására.

Keresték a hódmezővásárhelyi kórházat is, úgy tudni, az intézmény vezetője még a múlt hét végén engedélyt kért a fenntartótól nyilatkozattételre, de azóta sem küldtek választ.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Slovenia - Koper - Port - Slovenia 2016
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.