Belföld

Órákig várakoztatták, majd leteremtették a jajgató beteget

„A műsort meg hagyja abba, ismerjük már” – mondta a siófoki sürgősségi ápolója.

Felvétel is készült arról, hogy órákig várakoztattak egy jajgató beteget a siófoki kórház sürgősségi osztályán, majd amikor behívták, az ápoló megalázóan beszélt vele. Az eset vasárnap történt, az RTL-en bemutatott felvételt egy másik beteg készítette a mobiljával. Kitette a Facebookra is, azt írta: az idős férfi már két órája várt, és többször kért segítséget hiába.

Végül a felvétel készítője is a nővérpulthoz ment segítségért, ott azt mondták neki: „nem fog meghalni, szóltam bent a doktornak, de hirtelen nem tudok mást csinálni”. Újabb várakozás után végül nyílt a rendelő ajtaja, az idős férfi megint segítséget kért, mire az ápoló azt mondta neki: „ballagjon szépen, a műsort meg hagyja abba, ismerjük már”.

A TASZ betegjogi programvezetője, Asbóth Márton az RTL-nek elmondta: gyakori, hogy a sürgősségi osztályokon sérülnek a betegek jogai. A leggyakoribb panasz, ami ebben az esetben is felmerülhet, az információ hiánya, de az emberi méltóság sérelméről is szó lehet, hiszen ha tényleg komoly panaszai voltak a betegnek és órákon keresztül várakoztatták, az méltatlan helyzet. A szervezet programot indít, hogy kiderüljön, milyen gyakran sértik meg a betegjogokat a sürgősségi osztályokon.

A siófoki kórház főigazgatója nem válaszolt az RTL megkeresésére.

(Kiemelt kép: MTI / H. Szabó Sándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik