Belföld

Hangos vásárhelyezéssel tüntettek Dunaújvárosban

Demonstráció lett a fórum helyett, cirka kétszázan vacogtak a hidegben, szólt a Vásárhely! Vásárhely!

Gulyás Mártonék Közös Ország Mozgalma szeretett volna szokás szerint választási fórumot tartani egy választókörzetben, ahol moderált körülmények között vitáztak volna a jelöltek (kivéve a fideszes, mert az sehol sem hajlandó a nyílt vitára). Azonban az önkormányzat folyamatosan szórakozott velük, nem kaptak helyet sehol, így végül a kemény mínuszokban tüntetést szerveztek.

Vita helyett tüntetés lesz Dunaújvárosban
A Közös Ország Mozgalom nem kapott helyet választási fóruma megtartásához, szerintük politikai okból akadályozták a rendezvényt.

A 444 szerint Gulyás mellett felszólalt a DK-s Mezei Zsolt, a jobbikos Pintér Tamás, és a momentumos Kaszó Róbert is. Természetesen a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség volt a fő téma. Gulyás szerint minél több helyen kell a vásárhelyihez hasonló helyzetet teremteni, Mezei szerint a helyi orbánokkal nincs alku, a jobbikos le akarja váltani a fideszes Galambos Dénest. Kaszó beszélt arról is, hogy a polgármester felső utasításra nem engedte a fórumot. Két dolgot skandált a kb. 200 fős tömeg:

Április 8! Vásárhely!

Élőben a dunaújvárosi tüntetés, amit vitafórum helyett vagyunk kénytelenek tartani.#atöbbségereje

Közzétette: Közös Ország Mozgalom – 2018. február 28.

A beszédek után a polgármesteri hivatal elé vonult mindenki, ahol tiltakozó plakátokat ragasztgattak.

(Kiemelt kép: Facebook/ Slejm)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik