Belföld

Nem kap helyet a Közös Ország Mozgalom fóruma Dunaújvárosban

Egymás között dobálják az illetékesek a felelősséget, hogy kinek kellene engedélyeznie azt, hogy a Közös Ország Mozgalom fórumot tarthasson a dunaújvárosi színházban. Egy nappal a rendezvény előtt még nem tudni, lesz-e helye Gulyás Mártonéknak.

Február 28-ra hirdette meg a Közös Ország Mozgalom (KOM) dunaújvárosi választási fórumát, amelyen öt párt (DK, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum) képviselői vitáznak majd. A rendezvényt a Bartók Kamaraszínházba szervezték, ám néhány nappal a vita előtt azt az információt kapták a színház vezetőségétől, hogy mégsem engedélyezik a politikai rendezvény megtartását.

A KOM úgy tájékoztatta a 24.hu-t, hogy megkeresték a dunaújvárosi önkormányzatot, hogy engedélyt és helyet kérjenek a vita megtartásához. A jegyzővel telefonon beszéltek, aki azt javasolta, keressék meg az ügyben a mozi, a színház vagy a munkás művelődési otthon vezetőségét, mert az intézményvezetők saját hatáskörben dönthetnek.

A művelődési központban nem volt időpont, a mozi elzárkózott attól, hogy politikai rendezvénynek helyet adjon, a színháztól, pontosabban Őze Áron igazgatótól pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy ha Cserna Gábor polgármester engedélyezi írásban a rendezvényt, akkor nincs akadálya a dolognak.

A KOM megkapta az írásbeli engedélyt az önkormányzattól, igaz, nem a polgármestertől, hanem a jegyzőtől, így múlt pénteken azt a választ kapták a színháztól, hogy megtarthatják a rendezvényt. Hétfőn azonban a színház rendezvényszervezője azzal kereste meg a KOM-ot, hogy mégsem tarthatják meg náluk a vitát, mert a jegyző írta alá az engedélyt, nem a polgármester. Gulyás Márton, a mozgalom alapítója és a vita moderátora felhívta Őzét, de azt a választ kapta, hogy akkor engedi meg a rendezvény megtartását, ha Csernától arra írásban utasítást kap.

Pedig a színházban nemrég volt már politikai rendezvény: február 22-én Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tartott lakossági fórumot.

Az újabb egyeztetések során az önkormányzat felajánlotta annak a lehetőségét, hogy tartsák meg a városháza C szárnyában az eseményt, arra tudnának engedélyt adni. A dolog érdekessége, hogy ezt a lehetőséget korábban pont a jegyző vetette el, mert a törvények szerint ilyen rendezvényt ott nem lehetne tartani.

A fórum előtt egy nappal nem tudni, hogy lesz-e helyszíne a rendezvénynek. A 24.hu beszélt több olyan politikussal is, aki részt vesz a vitán, amennyiben megtartják.

A DK-s Mezei Zsolt nagyon felháborítónak és nagyon visszataszítónak tartja az eljárást.

Szerinte csak hitegetés van, de érdemben nem akarnak foglalkozni a problémával. Mezei Gyurcsány fórumával kapcsolatban elmondta, hogy akkor gond nélkül tudtak helyet foglalni.

Próbálnak megszorítani minket.

Pintér Tamás, a Jobbiktól, még keményebben fogalmazott.

Gyáván megfutamodott a fideszes jelölt.

Ő úgy gondolja, hogy Galambos Dénes, aki a kormánypártokat képviselte volna, nem akart kiállni vitázni, mert akkor számot kellett volna adnia arról, hogyan nem képviselte a dunaújvárosiakat az elmúlt években. (A Fidesz politikusa nem fogadta el a szervezők meghívását, az esemény Facebook oldalán csak meghívottként szerepel – a szerk.)

Hasonlóan gondolkodik Kaszó Róbert a Momentumtól, aki szerint abból is látszik, hogy a Fidesz fél, hogy a minap Orbán Viktor is titokban látogatott el Dunaújvárosba.

Úgy véli, a fideszes önkormányzat egyrészt az ellenzéki pártok egymás közötti koordinálását próbálja meg nehezíteni, másrészt azt, hogy ezek a pártok találkozzanak a választókkal. Főleg azért, mert a Fejér megyei 4. választókörzetben van esély ellenzéki győzelemre.

Kaszó azt is hozzátette, hogy amennyiben a pártoknak nem biztosítanak helyszínt a vitára, azzal akadályozzák a választási kampányt, és ennek büntetőjogi vonatkozása is lehet. Az ellenzéki politikusok arról tájékoztatták lapunkat, hogy kedden közösen fogják megkeresni Cserna Gábort és Őze Áront, hogy valamilyen módon biztosítsanak helyet a fórumnak.

Az ügyben keressük a dunaújvárosi önkormányzatot.

Kiemelt képünkön Cserna Gábor (Fidesz-KDNP), Dunaújváros polgármestere
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik