Belföld

Indulhat április 8-án Czeglédy Csaba

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amit egy magánszemély nyújtott be Czeglédy Csaba egyéni képviselőjelöltkénti nyilvántartásba vétele ellen.

A Vas megyei 1-es számú választókerület pénteken vette nyilvántartásba jelöltként Czeglédy Csabát, ez ellen érkezett határidőben jogorvoslat.

A magánszemély beadványában arra hivatkozott, hogy Czeglédy Csaba jelenleg többmilliárd forintos költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás és ezért előzetes letartóztatásban van. A beadványozó a választás tisztaságának megóvása, a jóhiszemű joggyakorlás érdekében kérte a nyilvántartásba vételről szóló határozat megváltoztatását. Hivatkozott arra is, hogy Czeglédy Csaba jelöltkénti indulása – a jelöltséghez kapcsolódó mentelmi jog miatt – felveti a joggal való visszaélés lehetőségét is.

Az NVB hétfőn tárgyalta a fellebbezést és egyhangúlag érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt, arra hivatkozva, hogy a jogorvoslat benyújtója nem jelölte meg a konkrét jogszabálysértést és bizonyítékot sem csatolt, holott ezek elengedhetetlenek az érdemi vizsgálathoz. Patyi András, az NVB elnöke hangsúlyozta: a fellebbező nem jelölt meg olyan jogerős bírósági döntést, amely Czeglédy Csaba választójogból kizárását megalapozta volna, a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozás nem lehet alapja a fellebbezés érdemi vizsgálatának.  Emellett – tette hozzá – a fellebbezés azt állítja, hogy a jelöltté válás célja kizárólag a büntetőeljárás alóli mentesülés, de erre vonatkozóan sem csatolt be bizonyítékot.

Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

Kiemelt kép: MTI / Bugány János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik